Nyelvtudományi Közlemények 42. kötet (1913)
Tanulmányok - Kräuter Ferencz: A v-tövű igék 317
A V-TÖVŰ IGÉK. 335 A BMk. az i és voc. közé eső j-t sohasem jelöli, mivel összeesik a glide dal, még az ilyen helyzetben levő geminalt j-t is jelöletlenül hagyja (pl. vyonc 20u = Vívjunk', hyuc 6010 == 'hívjuk', hyatoc 1185 , 119 16 = 'hívjátok'). A föntebb idézett viend, hiend, yand alakok tehát o: vijend, hijend, ijand. Ez a három futurum aztán kikezdte a négy e hangzós igének a hangtörvényszerű alakját a következő analógiával: iszik: ijand = eszik: ejend. Nyílt kérdésnek kell azonban hagynom, hogy miért van a fölszólító j-jének a helyén gy : tegyek, legyek, igyál stb., de nyilt kérdésnek maradt az a Hev-jem-böl való származtatással is, mert vj >gy hangváltozást igazolni nem lehet. C) Az sz vagy d hanggal bővülő v-t ö v ű e k. Ezeknek az igéknek a tempus-töve -u-, -n- reü. képzőre végződött. Mivel az u, ü, két mássalhangzó között szótagalkotó lesz (faluban > faluban, nedűben > nedűben), a hangtörvényszerű alakjai az idetartozó igéknek ezek volnának : te-szek co aluszom > aluszom, feküszóm > feküszöm, tettem oo alu-ttam > aluttam fekü-ttem > feküttem, te-endek (< te-ndek) oo alu-andok > alvandok, fekü-endek > fekvendek. Ezek az alakok meg is vannak, de vannak más, nem hangtörvényszerű alakok is. A praes. aluszom helyett alszom, nyilván a hangzóvesztő tövek analógiájára (aluszom: alszom = bajuszom: bajszom) TMNy. 246. A perfektum hangtörvényszertí mind a mai napig, csakhogy a hazudtam analógiájáia aludtam-ot írunk aluttam helyett. A hangtörvényszerű alvand, fekvend alakok helyett és mellett azonban a régiségben gyakran találkozik r-nélküli alak: aland, fekend, eskend stb. A IMNy. 264. szerint «ezekben a v talán sohasem volt meg». Hogy itt is hangtörvényszerű v-nek (a refl. képző M-jából lett r-nek) analogikus úton való eltűnésével van dolgunk, világos lesz, ha összevetjük a futurumot a melléknévi igenévvel. Ennek a hangtörvényszerű alakja alu-u ;> aluu >> alú ós fekü-ü > feküu > fekű. Az add, kerS-íé\e igenevek miatt alú ;> aló, fekű > fekö. A hangtörvényszerű u hang tehát ilyenformán analógiás úton eltűnt a praB-sensból (> al-szom), a mell. igenévből (> al-ó) és evvel együtt, mint fönnebb említettem, a prseteritumból (fekünek >fekőnek) mi sem természetesebb, mint hogy a v-nólküli alakok behatoltak a többi alakokba is ilyenformán: váró: várás = aló: alás váró: várand = aló: aland