Nyelvtudományi Közlemények 42. kötet (1913)
Tanulmányok - Kräuter Ferencz: A v-tövű igék 317
A V-TÖVŰ IGÉK. 333 A perfektum tettem, vettem, ittam stb. alakjainak a magyarázatához nincs szükségünk tővégi v-re, az evett, ivott alakok v-je pedig nyilvánvalóan újabb analógiás eredetű éppen úgy, mint a népnyelvi vevett, vivett alakoké (TMNy. 222), Két igealak van, a mely a V-B tőből való származtatást támogatja : tenni ós tennék (de ezek is csak akkor, ha a külömben nem igazolható vn > nn hasonulási folyamatot elfogadjuk). Ha azonban meggondoljuk, hogy rövid magánhangzóra a -né és -ni képzők n-je csak a B) csoportbeli hét igében következnék, eleve valószínűnek kell tartanunk, hogy He-ni, *te-nék, *ve-ni, He-nék stb. az eredetibb alakok, és hogy ezekben a nyelvtörténet folyamán valamilyen analógia teremtette meg a hosszú nnet. Bizonyság erre a HB.-nek véleményem szerint hangtörvényszerű, a maiaknál eredetibb alakja: eneyc. Ezt persze ennéik-nek olvasta eddig mindenki, íráshibának minősítve az eneye alakot. Erre azonban a HB. írója nem szolgált rá, mert a ki tizenhat esetben a mai helyesírásunknál is pontosabban (vö. igg) meg tudja külömböztetni a geminált mássalhangzót az egyszerűtől, az a tizenhetedikben sem fog ennéik helyett enneye-t írni (a hogy a menyi-beli ny is rövid és nem hosszú mássalhangzót jelöl, holott ma nny-t mondunk helyette). A HB. eneyc w-hangjának a megnyúlása véleményem szerint a következőképp történt: a -d-végű igék végső mássalhangzója már igen régen hasonult a -né, -ni képzők w-jéhez : adni, szednék >- anni, szénnek; ezzel megvolt az alapja a következő analógiának : attam, szettem : tettem, ettem > annék, szenni: tennék, enni. Hogy ilyenféle analógia csakugyan hatott a v-tövfí igékre, azt legjobban bizonyítja a hydni (= hinni) főnévi igenév (NySz.). A hol t. i. anni mellett adni is járta, ott a hinni-nek mintegy teljesebb alakja gyanánt keletkezhetett hidni, külömben a következő (C) csoportba tartozó igékben is anorganikus hang előzi meg a -né, -ni képzőt; a feküdni, aludnék alakok d-jét már a TMNy. is analógiával magyarázza. A futurum aránylag gyakran változott a nyelvtörténet folyamán, a tesz ige R futurumai: tend, tejend, tejénd, és ma téend. Egy dolog azonban bizonyos: az sz- szel bővülőkben nem az a hang előzte meg a futurum képzőjét, a mely a tiszta v-tövűekben, mert az ójand-beli j váltakozik v-\e\, a tejénd j-jének a helyén azonban a legritkább esetben találunk v-t (TMNy. 251). A régiségben pl. ilyenek az idetartozó igék futurumai: Lesz: ha te zéinéd egúgő lend, ménd te tested világos lezen ha kédeg te zéméd aluoc lend ménd te tested fétét lezen ezért ha a' világ ki te benned vagon fétét lend a' setét méné lezen BMk. 20315 ,
