Nyelvtudományi Közlemények 42. kötet (1913)

Tanulmányok - Kräuter Ferencz: A v-tövű igék 317

3U26 KBAUTBR FERENCZ. Látnivaló ebből, hogy a háromszéki nyj. előbb idézett alakjaiban megőrzött régiességgel van dolgunk: a lék, léi, lén-íéle alakok nem levek, levél, *levén-bő\ vannak összevonva, hanem alakváltozatai a ISk, lől, lön alakoknak (kivételek csak a tárgyas r. 1. 3. sz. te, té és vi alakjai, mert ezeknek vévé, tévé, vivé a hangtörvényszerű alakjai, mint alább látni fogjuk). C) Az alúnak alak. A v-tövű. igéknek a C) [sz vagy d hanggal bővülő) csoportjába tartozó igékről már BÜDENZ megállapította, hogy ezekben a reflexiv képző lappang (persze nem -uv, -üv ez a képző, hanem u, olyan hang, a melyből u is, meg v is fejlődhetett). Az alszik, fekszik, nyugszik igék reflexiv képzős tövei tehát *alu-, *fekü-, *nugu-. Mivel a BMk.-beli alunatf, haragunac-íé\e praeteritumokat sem aluvának, haraguvának, sem alvónak, haragvának alakból nem lehet származtatni, világos, hogy ugyanolyan értelemben t'-tövűek, mint a B) csoportbeliek : a príeteritum ezekben is u képzővel képződött, a haragúnak praateritum elemei tehát *haragu- reflexiv képzővel ellátott tő, -u-, mellékn. igenévképző és ~nak rag (éppen úgy, mint le-ü-nek). A reflexiv képző u két mássalhangzó között vokalizálódván (vö. *hamu + nak > hamunak) keletkezett *harguunak, az -uu- diphthongus pedig szabályosan hosszú w-vá fejlődött. Ugyanígy keletkezett a fekünek alak •tfekü + ü+nek elemekből. A hangtörvényszerű praeteritumai ezeknek az igéknek tehát: alúnak, fekünek, eskünek, haragúnak stb., a hangtörvényszerű melléknévi igeneveik : alú, fekü, eskü, haragú, az utóbbiak közül a mai köznyelvben is megvan (megrövidült végmagánhangzóval) főnévi jelentéssel az igétől elvonva: alku és a népnyelvben, mint fönnebb láttuk, alu. A BMk.-ben a haragszik igének még a hangtörvényszerű praB-terituma van meg: megharagunae 3233

,

de már a puszta melléknévi igenév o-ra végződik: megharago 15122

;

a fekszik igének meg már a mell. igenevek is e-re végződnek ő helyett. Ez utóbbiakban ugyanis a hangrendi illeszkedés miatt (o'^ó') nem fejlődhetett hangtörvényszerűen -é. A feldolgozott nyelvemlékek közül csak a BMk. következetesek: ezekben az eü mindig o-vé fejlődött, az iu mindig iu-vh. Már az Ehr.-k.-ben tőn és tén-íéle prseteritumok váltakozva fordulnak elő. Az Erdy-k.-ben ós — a mennyire átnéztem — a Jord.-k.-ben tén, lén, vén stb. járja, de az iszik igének a pra^terituma a várható *im helyett ium volt (1. a felsorolt példákat).