Nyelvtudományi Közlemények 42. kötet (1913)

Tanulmányok - Kräuter Ferencz: A v-tövű igék 317

A y-TÖVŰ IGÉK. 325 consonans hang az öblösebb, pl. eu, iu, iu (visszás diphthongusok). A magyarban az au, ou, uu valódi diphthongusok ó, ú vá fejlődtek (*$<m > szó, *rau > ró, — Hou > ló, N. lú — *haraguunak > haragúnak). A visszás diphthongusok fejlődése azonban elágazik a nyelvjárások szerint ilyenformán: 1. a mélyhaugú szavakban álló eu, üi > a) é, í (i), pl. *hateu ;> haté (Schlágli Szój.) és *tiuk < tik (u. o.); eu, iu > §) iü, pl. *hateu > hattyú (< *hatiü) és tyúk (< Hivk). 2. a magashangú szavakban előforduló eü, i$ diphthongusok aj szerint é, í vé fejlődnek: pl. *kesteii > keszté (Schl. Szój.), *fiü > fi, *miü > mi (NySz.), (5J szerint azonban csak az eü fejlődött néha iüvé (*kesteü > kesztyű), az eü>iü hangfejlődést legtöbbnyire, az i$ > jS hangfejlődóst mindig megakadályozta a külső és belső analógia és a hangrendi illeszkedés. A §) szerinti irány helyett a hangrendi illeszkedés hatása alatt az eü legtöbbnyire ó'-vé, az iü mindig íl-wé fejlődik : +veteü > vető, fiii > fii. Ez a hangtörvény itt mindenekelőtt a E. és N. sokat vitatott hiu, hivu, iúnak-féle alakokat magyarázza meg, a melyeket hivu, hivun, hivul-féle «teljesebb» alakokból magyaráztak eddig. Összest n t. i. hét olyan igénk van, a melyeknek a E. és N.-ben u-s alakjai előfordulnak: hí, nyí, rí, sí, szí, ví és iszik (NyK. 33 : 132), mind a hét mélyhangú képzőket és ragokat vesz; fel, bár a tőhangzójuk ma í. (Ilyen y-tövű igénk nincs is több.) Feltevésem szerint ezeknek az igéknek praesensei illetve az iszik igének a praeterituma *hiu, *niu, *riu, *siii, *sii<, *viu, — *iw melléknévi igenevekből és a személyragokból fejlődtek. A többes 3. sz. tehát *hiunak, niunak, riunak, siunak, svának, viunak — árnak alakokból 1. @) szerint (mivel az iu visszás diphthongus) hiúnak, viunak... — iunak alakokká kellett fejlődniük,*) 1. a) szerint pedig hínak, rínak, — ínak alakokká. (A köznyelvi alakok azonban nem az a) szerinti fejlődés, hanem, a mint látni fogjuk, belső analógia eredményei.) S ha most azt látom, hogy pl. a Jord.-k.-ben a melléknévi igenév o helyett gyakran e-vel van írva: else (< *elseü, 3 a.), zerethe (1 a) stb. — akkor természetesnek kell tartanunk, hogy ebben a kódexben Heün > tén, *veünek > vén**) *) Tulajdonképpen *hjúnak-íé\e alakokat várnánk, mert tiuk > tyúk, de hj-, sj-, szj- szókezdő magánhangzócsoportot a magyar nyelv nem tűr meg. Az iunak pedig azért nem fejlődött júnak-~k&, mert akkor elszakadt volna az i-szik-tői. **) Abból azonban, hogy valamely nyelvemlékben a vén, tén-féle prsBteritumok járják, még nem következik, hogy a valódi magashangú Nyelvtudományi Közlemények. XLII. 22