Nyelvtudományi Közlemények 42. kötet (1913)
Tanulmányok - Kräuter Ferencz: A v-tövű igék 317
A V-TÖVIJ IGÉK. 323 valódi igenevektől külömböznek, az igenévnek eredetibb, hangtörvény -szerű alakját őrizték meg, arra bőven van példa más nyelvekben is. A német erheben, bescheiden, gedeihen, verhehlen igéknek a múlt participiuma a kfn.-ben ilyen volt: erhaben (v. ö. getragen), bescheiden, gediegen {ho^g váltakozással), verhohlen. Az úfn.-ben az igékkel összetartozóknak érzett valódi igenevekből analógiás hatás folytán lett: erhoben, beschieden, gediehen — az elkülönült igenevek azonban nem követték az igéket fejlődésükben, az erhaben, bescheiden, gediegen, verhohlen melléknevek még ma is a kfn. állapotot tüntetik fel. Az elkülönülés az oka annak is, hogy a franczia savoir igének a participiuma sacliant, de a megfelelő főnévi jelentésű igenév a hangtörvényszerű : le savant. így eshetett, hogy a *hiü melléknévi igenóv a mai hivő-\é fejlődött, de az igétől különvált melléknévi jelentésű Imi hangtörvényszerűen híí-vé (= 'treu') fejlődött (hogy hű = hivő, azt már BUDENZ állította a MÜSz.ban; más alkalommal nyolvtörténeti adatokkal is bizonyítani fogom ezt az állítást). A *teü igenév is tevővé fejlődött, de a hangtörvényszerű alakját őrizték meg a kesztő, keszté népnyelvi alakok és ebből a hangtörvényszerű kesteii alakból (csakis ebből!) fejlődött a mai kesztyű szavunk is (1. MNyv. IX. 74). A tesz igének ez a hangtörvényszerű és eredetibb melléknévi igeneve van meg a MTsz. előtő, elilő, elote, előte (= 'elé-tevő', ajtó ós kötény) adataiban. A tű szó is a hangtörvényszerű eredeti alakját őrizte meg a kiveszett tövni (o: töilni) igének: tőü > tű (még néhány ilyen elkülönült igenévnek alább kerítem sorát). A hű, (kéz-) tő, (elő-) tő, tű szavakat eddig <L hivő, tevő, totó-bői magyarázták, csakhogy á tevő ~> tő származtatásnak nagy akadálya, hogy intervokalikus v kiesését nem lehet igazolni. Hogy a kesztyű < *kéz teii (= ckóz tevő') szószár re aztatásom helyes, bizonyítja az is, hogy a -tyú, -tyű képző vizsgálatánál egészen más úton ugyanerre az eredményre jutottam, és éppen ez vezetett a -tyú, •tyű képzőnek véleményem szerint elfogadható megfejtésére (MNyv. IX. 119. s k.). Azt a feltevésemet, hogy a tőnek praeteritum elemei tŐ (< Heü) melléknévi igenóv és -nek rag •— hogy tehát éppen olyan képzésű, mint a *kére] mell. igenév és -nek ragból keletkezett kévének, —• a BMk. is támogatja néhány adattal: van néhány igealakja, a melyekből világosan kitetszik a tŐn-ié\e praeteritumnak ez a két eleme, mivel a prseteritumban feltételezett melléknévi igenóv magában csakugyan melléknévi igenév jelentésű. A megharagszik igének a praeterituma: megharagunac (3233 ) — a melléknévi igenév megharago (151M ) ( ocou 1. alább). A metsz ige praeterituma: ehnetőni (18516 ) —
