Nyelvtudományi Közlemények 42. kötet (1913)

Tanulmányok - Kräuter Ferencz: A v-tövű igék 317

A Ü-TÖVÜ IGÉK. 321 Eszik. AJ. ragozás: ém, él, én — énk, étek, ének Tárgyas r.! ém, éd, é •— evők, étek, evek Vesz. Tárgyas r.: vém, véd, vé — vők, vétek, vék Hisz. Alanyi r.: hivék, hill, kin — hivénk, hitek, hinek Tesz. Tárgyas r.: tém, téd, té — tevők, tétek, ték Lesz. Alanyi r.: lék, léi, lén — lénk, létek, lének Visz. Tárgyas r.: virul, vid, vi —• vivők, vitek, vivék, vivik. Az I. paradigma szerint képezik a praeteritumot a B) csoportbeli (magashangú) igék, a II. szerint a mélyhangú iszik, a III. szerint a C) csoportbeliek. Ennek megfelelően három csoportban veszem vizsgálat a-lá az idetartozó praaterituniokat még pedig a leggyakrabban előforduló többes 3. sz. alak alapján. I. A v-nélküli alakok. A) A tőnek alak. A nyelvtörténet cserben hagy, ha a lön, tőn-féle prseteritumokat elemeikre akarjuk bontani. A magyarban a praeteritumot -á, -é (< *-aj, *-ej) képzővel képezzük, ezért a lön alakot eddig általában *lev-é-n-bő\ származtatták; ennek a származtatásnak az akadályaira már rámutattam. Mivel az alaktan nem vezet czélra, megpróbálom ezeket a praeteritumokat történeti hangtani alapon elemeikre bontani, figyelmen kívül hagyva •— egyelőre — minden alaktani alapon támasztható ellenvetést. A legrégibb alak a HB. levn alakja. Ezt ZOLNAI szerint (Nyelvemlékeink 54. 1.) «valószínűleg)) lőn-nek kell olvasni. De ha a lesz alakot összevetjük a lön alakkal, a Zes^-beli e-nek a labializáczióját éppen ilyen u, vagy ü hangnak kell tulajdonítanunk, a minőt a levn v-je jelölhet (és jelöl is pl. az ovdonia szóban) és a mely a BMk. yunac praeteritumában u alakban világosan meg is van. Tehát lön <. Heün. Most azután tovább kell mennünk egy lépéssel: a lenn alakban a prseteritum -á ~é képzője nem lehefc és nem is lehetett benne soha, mert korábbi Heii é-n alakból nem fejlődhetett volna lön, hanem Hevén (az u ugyanis csak szótag végén szokta labializálni a megelőző magánhangzót, pl. *sau > sző — intervokalikus helyzetben labiodentális v-vé fejlődik: *saua > szava). Nincs tehát más hátra, mint, hogy a fonetikai úton rekonstruált Heün alaknál maradjunk, ebben -n a 3. sz. ragja, marad tehát tőnek és praeteritumképzőnek: Heü-. Mivel a praeteritumot valami-