Nyelvtudományi Közlemények 42. kötet (1913)

Kisebb közlemények - Horger Antal: Szláv o > magyar a 224

KISEBB KÖZLEMÉNYEK. 225 zottak a magyarban. Kérdés tárgya tehát csak az lehetne, hogy csakugyan nasalis o f-n volt-e a szláv a, s ha igen, csakugyan rögtön tiszta o + n lett-e belőle a magyarban? A. (385) arra figyelmeztet engem, hogy ő valaha [1893-ban] éppen e magyar szavak alapján «ahhoz a következtetéshez jutott; hogy a magyarok nem o-t, hanem u-iéle hangot hallottak az orrhang [n] eló'tt». E figyelmeztetés azonban teljesen fölösleges volt, mert nagyon jól ismerem ez értekezését. Csakhogy ismerem minden más (magyarul vagy németül megjelent) munkáját is, s így tudom, hogy A. ezen föltevését SZINNYBI olvasási elméletének megjelenése (1895) óta egyetlen egyszer sem ismételte, sőt több ízben (pl. Árchiv XXV. 571-72, Jagic-Pestschrift 241, Nyr. XXXI. 187) igen skeptikusan nyilatkozik róla. Azt persze nem sejthettem, hogy GOMBOCZ 1912 ben megjelenő BTiirk. Lehnw.-jeiben Árpád-kori magyar u > 6 változást fog hirdetni, a minek hatása alatt A. majd ismét vissza fog térni régi föltevéséhez. Azon pedig valóban csodálkozom, hogy A. (u. o.) még MBLiCHnek egy helyére is figyelmeztet engem (a melyről különben szintén volt tudomásom), a hol ő azt állítja, hogy a szombat-nsik egykor szumbota alakjának kellett lennie a magyarban. Azért csodálkozom ezen, mert A. igazán nem szoktatott hozzá ahhoz, hogy MELicHnek minden állítását szentírás gyanánt fogadjam. Ilyen körülmények között tehát 1911 tavaszán (akkor készült dolgozatom) teljes jogom volt azon általános (nemcsak SziNNYEitől vallott) véleményhez csatlakozni, mely szerint a = nas. o + n. És teljes jogom volt továbbá azt is állítani, hogy e szláv nas. o + n a magyarban kezdettől fogva tiszta o + n-nek hangzott. Mindannak alapján, a mit ma az Árpád-kori magyar hangrendszerről tudunk, ez egy cseppet sem «merész tétel», sőt annyira természetes, hogy az onus probandi semmiképpen sem engem terhel, hanem csakis azt terhelheti, a ki ezt tagadni szeretné ; a jelen esetben tehát AsBÓTHot. A szláv a ügyében tehát ez a válaszom: ha majd (legalább a lehetőség határáig) bebizonyul, hogy a szláv a csakugyan un (co um)ként jött át a magyarba, akkor az ilyen a-hangú adatokat a magyar o nyíltabbra válása kérdésének eldöntésénél természetesen nem szabad többé figyelembe venni; mivel azonban ez 1911 tavaszán még egyáltalán nem volt bebizonyítva, azért eljárásommal semmiféle józan módszert sem csaptam arczul. Hogy egy-egy i» (bodnár), b (csolnak) és u (pünközsd) hangú adat csakugyan tévesen került a bizonyítás anyagába, azt szívesen elhiszem, ha A. mondja. Pünközsd ügyében azonban meg kell jegyeznem, hogy M. nem szlov. pinkusti alakból származtatja, ahogy A. Nyelvtudományi Közlemények. XLH. 15