Nyelvtudományi Közlemények 41. kötet (1911)

Tanulmányok - Asbóth Oszkár: Szláv o> magyar a 381

396 ASBÓTH OSZKÁR. apostol-nsik régi alakja: apástul s-e és a-ja alapján rom. kath. szlov. (jelen esetben is szlovén) átvétel. A mai magy, apostol o-ját a lat. apostolus élesztette életre». (SzlJöv. I3

: 225). Igazán érthetetlen előttem, hogy mi bírhatta rá H.-t, hogy szemben ezzel, de első sorban szemben azzal az el nem vitatható tényállással, hogy nyelvemlékeinkben apastal alakot találunk, szó nélkül úgy tüntesse föl a dolgot, mintha az apostol szó második szótagjában egy megőrzött szláv o rejlenek. Hátra van még az ösztön és az osztorú—ösztörű szó. El nem tudom képzelni, hogy H. mikép adott magának számot az ösztön fejlődéséről, ha ugyan számot adott magának ós nem nyugodott meg csak egyszerűen abban, hogy benne megtalálta az általa várt o-t, mert az első ö természetesen csak oból keletkezhetett. De hogy is válhatott volna az o ebben a szóban et-vá, ha még e hangfejlődés megindulása előtt az o a következő szótagban álló é'-hez hasonult (OSÍBWT> > *oszten > ösztén (1. NySz.) > ösztön) ? Az ösztön szó igen szép bizonyíték SZINNIEI ellen, a ki azt állítja, hogy a szláv o-t azonnal a-val helyettesítette a magyar, de H. föltevését semmikép sem támogatja. Az osztorú—ösztörű szó származását MELICH éppen csak érintette (MNyv. 6:445), de részletesen ki nem fejtette, annyira nem, hogy még azt sem lehet biztosan tudni, hogy a többjelentésű ösztörű közül melyikre gondolt, azt azonban meg lehet már így is állapítani, hogy a kiinduló pont nem egészen helyes nála, és minthogy H. újat nem tud róla mondani, jobb ha egyelőre várakozó álláspontra helyezkedünk, semmiesetre sem döntheti el a vitás kérdést ez az egy szó. Végig mentem H. anyagán és azt hiszem, sikerült nekem igen egyszerű eszközökkel az állandóan zárt szótagokban jelentkező o-kat kimagyarázni, sehol olyan erőszakos magyarázatokhoz nem kellett folyamodnom, mint H.-nek, a ki megtette az ellenkező kísérletet, a ki igyekezett minden ilyen helyen található a-t későbbi fejlődésnek kimutatni. H. nem tudja az ablak, abrak, abrázat (> ábrdzat), abroncs, abrosz, patvar, katlan, habarnica, paplan, *aplény (> eplény) és akna szavak első szótagjában hangzó a-t máskép kimagyarázni, mintha egészen új elméletet állít föl a szótagok elválasztására: «azt hiszem, mondja, hogy a szl. oblok'h, obroki>, obrazi,, obrqcb, obrusiy, potvorb, kotlina,