Nyelvtudományi Közlemények 41. kötet (1911)

Tanulmányok - Asbóth Oszkár: Szláv o> magyar a 381

384 ASBÓTH OSZKÁR. nyelvészet művelőit az e jelenségekben okvetetlenül rejlő törvényszerűség fölismerésében» (1. «A szláv ősmagyar a kérdése» czímti czikkét, fönt 116. 1.). A «kutatás módszerének fogyatékosságát)) H. újra hangsúlyozza a következő mondatban, a mikor azt mondja, hogy «az én véleményem szerint tulajdonképpen a kutatás módszerén fordul meg a kérdés megoldása*), nekem tehát első föladatom megvizsgálni, mennyiben új H. mód*' szere és jobb-e a réginél. H. maga abban keresi módszerének új voltát, hogy az anyagot három részre osztja, a szerint hogy a szláv o ((állandóan nyilt szó tagban» marad-e, «állandóan zárt szótagban» áll-e vagy végre «változó minőségű szótagokban», és e szerint külön-külön fejezetben, a 1IL, IV. vagy V. fejezetben tárgyalja az eseteket. Vájjon ez a módszer a mi kérdésünkben új eredményre vezetett volna, azt H. értekezéséből közvetetlenül nem lehet megítélni, H. ugyanis önnön magát ámitja, mikor azt hiszi, hogy tényleg úgy cselekedett, a mint a 121. lapon hirdeti és a mint az említett fejezetek fölírásaiból voltakép hinnünk kellene, mert éppen a legfontosabb fejezetben, abban, a melyben új eredményhez jut, minden józan módszert arczul csapott és egy szláv hang helyett -— négy vagy ö t bői indult ki. Hiába hangzik a IV. fejezet úgy, hogy ((Állandóan zárt szótagban maradó szláv o», H. nem csak szláv o-ról, hanem szláv a-ról is beszél itt, sőt belekever egy-egy esetet, a melyben az eredeti hang T>, illetőleg l előtt álló B és ha MELicimek igaza van, hogy pünkösd szavunk régibb pinkusti-hól lett, 1. MNyv. 6 : 16, még egy régi u-hól lett o-val is kedveskedik nekünk ebben a tarka összeállításban. A pünkösd, bodnár (óbg. *bi,dnarh), csolnak (ősszláv *éh1;nrbk

,

b)

eseteket még csak törölhetnők ebből az összeállításból, a nélkül hogy nagyobb kárt okoznánk, azért nem is kívánok velük ezúttal foglalkozni, de ha kidobjuk az a hangjuk révén ide tévedt szavakat, pedig hát ki kell őket menthetetlenül dobnunk, erősen megrendül az egész épület, azt tehát igenis igazolnom kell, hogy ezek mért nem maradhatnak bent a lajstromban. Ha H. kíváncsi volt rá, hogy szláv o-ból mi lett a magyarban állandóan zárt szótagban, akkor neki úgy-e első sorban azokat az eseteket kellett volna összeállítania és csak azokat, a melyekben kétségkívül szláv o-val van dolgunk. Mikép igazolhatja ő, a ki annyira fennen hirdeti az ő kitűnő