Nyelvtudományi Közlemények 41. kötet (1911)

Tanulmányok - Asbóth Oszkár: Szláv o> magyar a 381

SZLÁV 0 > MAGYAR a. ooo közelében levő hang hatásának tulajdonítottuk és ilyenkor, ebben már ingadozott a fölfogás, vagy az o-nak specziális viszonyok közt való megőrzéséről vagy későbbi, gyakran a nyelvemlékek adatai által is jelzett visszafejlődésről beszéltünk.*) HOEGEK most már el akarja velünk hitetni, hogy mi eddig még a tényállást sem ismertük föl helyesen, ő ugyanis ahhoz az eredményhez jut, hogy o csak nyilt szótagban lett a-vá, zárt szó-tagban vagy mondjuk állandóan zárt szótagban megmaradt o-nak! Az «állandóan» szóra azért van szükség, mert H. azt véli, hogy a bab, pap-félékben az o olyan alakokban lett rf-vá, a melyekben az eredeti bo-, po- nyilt szótagban állt, hogy tehát a bab, pap-b&n az a csak a ba-bot, pa-pot-fé\ékben hangzó és itt szabályos a általánosítása. No de ezekre az ügyesen szerkesztett, de homokra épített föltevésekre természetesen nem szorulunk, ha kimutatható, hogy az egész alap hibás, hogy az állandóan zárt szótagokban is, úgy mint eddig tudtuk, szláv o helyett régen átvett szavakban igenis a várandó. H. mintha maga is csodálkoznék, hogy egy annyira megvitatott kérdésben olyan eredményre jutott, a melyre eddig senki nem is gondolt, mintha értekezése elején bocsánatot kérne tőlünk, hogy annyira meg fog lepni bennünket értekezése folyamán: «S ha én most, mondja, az idetartozó jelenségekben rejlő törvényszerűségnek kiderítését bátorkodom megkísérteni, noha szláv nyelvészeti ismereteim jóformán egyenlők a semmivel, s noha ez nálamnál sokkal kiválóbb nyelvészeknek 40 év leforgása alatt sem sikerült, akkor engem e kísérletre egyrészt azon kétségtelen meggyőződésem bátorít, hogy a szláv o-nak részben a-vá való változása már a magyar nyelvtörténetben végbement tény, s hogy e szerint csakis magyar hangtani kérdéssel állunk itt szemben, melynek megoldására különösebb szláv nyelvészeti ismeretekre egyáltalán nincs szükségünk, másrészt pedig azon meggyőződésem, hogy nem a tudásnak, hanem csakis a kutatás módszerének fogyatékossága akadályozta meg eddig a magyar *) A visszafejlődést természetesen nem úgy értve, hogy az a valami titokzatos módon elérte megint kiinduló pontját, hanem úgy, hogy az ajakkerekítéssel ejtett magyar a az o-hoz kiejtésben mindig elég közel állt és az a ból épp olyan könnyen keletkezhetett bizonyos erők hatása alatt o, a mint hajdan más viszonyok közt o-ból a lett. 25*