Nyelvtudományi Közlemények 41. kötet (1911)

Tanulmányok - Horger Antal: A szláv o ~ magyar a kérdése 113

144 HOKGER ANTAL. gyon megrendítette az Árpád-kori o betűnek o hangértékóben? való hitünket, de szláv jövevényszavaink Árpád-kori írásának specziális esetében semmi okunk sincsen kételkedni abban, hogy ez az o betű csakugyan o hangnak a jele volt;, mert hiszen — ez értekezés bevezetésében kifejtett okoknál fogva — ma már abban sem lehet kételkednünk, hogy annak a szláv nyelvnek (esetleg nyelveknek) o hangja, melyből régi szláv jövevényszavaink valók, csakugyan o, nem pedig a-féle hang volt. S így ezek Árpád-kori o betűjének o-val való olvasása teljes összhangban marad SZINNYEI elméletének azon részével, mely szerint Árpád-kori nyelvemlékeink o betűjét csak akkor szabad o-val olvasnunk, ha erre etimológiai okunk van. Mindezek alapján tehát régi szláv jövevényszavaink o hangjának történetében az én véleményem szerint az a fő szabály,, hogy: az o a XIII. és XIV. sz. folyamán állandóan nyilt szótagban a-vá vált, állandóan zárt szótagban ellenben megmaradt o-nak. Változó minőségű szótagok o-jának sorsa általában attól függött, hogy az illető szónak milyen alakjai voltak az élő beszédben gyakoribbak. Ha az o a gyakori (esetleg psychologiailag hatásosabb) alakokban nyilt helyzetben volt, akkor a belőle szabályos hangfejlődés útján keletkezett a hang a belső analógia hatása következtében (hoszszabb-rövidebb ideig tartó ingadozás után) az illető szónak egész paradigmájában diadalmaskodott, de ha a gyakori alakokban zárt helyzetben volt, akkor persze az egész ragozásban megmaradt o-nak. Ha ez az eredmény, a melyre jelen értekezésemben jutottam, meg fogja állani a kritikát, akkor persze nemcsak szláv jövevényszavainkra nézve lesz helyes, hanem egyáltalában mindazon szavainkra, akár eredetiek, akár jövevények, melyek a XIV. sz. előtt már megvoltak a magyar nyelvben. ÍM! HORGER ANTAL.