Nyelvtudományi Közlemények 41. kötet (1911)

Tanulmányok - Horger Antal: A szláv o ~ magyar a kérdése 113

142 HOEGER ANTAL. szerint változik nyilt vagy zárt minősége, hogy az utána következő szótag o-ja megvan-e, vagy hiányzik-e. Első o-ja nyilván azért vált nyiltabbá, mert a szót legtöbbször helyragokkal használták, mikor pl. a juhokat az akolba zárták, vagy mikor kieresztették őket az akolból. Mivel ezenkívül még magában az akol alanyesetben is szabályos az a, azért persze a szabályos *oklot tárgyeset helyébe is csakhamar az a hangú aklot alaknak kellett lépnie. e) Állandóan nyíltból állandóan zárttá vált szláv o. Ide az olyan szótagokat sorozom, a melyek a magyarban bizonyos ideig nyíltak voltak, de utóbb a rákövetkező nyilt szótag rövid magánhangzójának végleges kiesése következtében zártakká váltak. Ilyenek : brekovica > barkóca, Glogovac > Galgócz (NyF. 65: 14, 20, 21), konica > kanca, kopije > kopja, kopito > kapta, kopytbce > kapca (ASB. SzlJöv. I. 47), Miskovec > Miskóc (> Miskolc, Nytud. I. 187), morava >> morva, motovilo > motóla, Novigrád > Nógrád (NyF. 65 : 28, 29), obadvojec > *obájdovéc > abajdóc, pavozina > pózna (NyF. 65:3, 15, 24), polica > polca, polc (MNyv. YI. 67), ponjava > ponyva (u. o. 68), povijalo > pólya (NyF. 65 : 3, 14, 25), Regovica > Regó'ce (u. o. 4, 19), samonica > *szamonca > szamóca (u. o. 3, 19), Topolica > Tapolca (u. o. 4), Topolovica > Taplóca (u. o. 4, 19—21), tragovnica > Haragonica > targonca (u. o. 14, 19, 25), Virovitica > *Vérovica > Verőce (u. o. 19, 23, 2C>). Meg kell itt először is jegyeznem, hogy Galgóc, Miskolc, abajdóc az én véleményem szerint csakis a Galgócon, galgóci, Miskócon, miskőci, abajdócot-íé\e alakokban rövidülhettek meg a két nyilt szótagos hangtörvény értelmében, mai alanyeseteik tehát csak az efféle ragos és képzős alakokból való elvonások. (Yö. NyF. 65: 20.) S most áttérhetünk a tanulságok levonására. Az eredetileg nyilt, a következő nyilt szótag rövid magánhangzójának kiesése miatt azonban zárttá vált szótagnak o-ja helyén ma ó (ö), a és o hangot találunk. A hosszú ó (ö) nem szorul bővebb magyarázatra; nyilvánvaló, hogy a v (szamóca