Nyelvtudományi Közlemények 41. kötet (1911)

Tanulmányok - Horger Antal: A szláv o ~ magyar a kérdése 113

HORGER ANTAL. bab alanyeset s még sokkal ritkábban a babnak, babtól, babhozféle ragos alakok. Kisebb-nagyobb valószínűséggel sok más esetben is rá lehet mutatni az ilyen típusú szavaknak azon alakjára, vagy alakjaira, melyek a mindennapi beszédben a leggyakoribbak s azért döntő módon irányíthatták a végleges fejlődést. Pl. asztalon, asztalalatt (-alá), asztalos, tehát: asztal; zabot: zab; Garamon innen (túl, át): Garam ; panaszol, panasza, panaszunk : panasz; darabot, darabok, darabos, darabig: darab; szabadon, szabadul, szabadít: szabad stb.*) Az ilyenekkel szemben viszont pl. a konkoly talán a gyakori konkolyt hinteni szólásnak köszöni második o hangjának megmaradását. Zátony-ről is leginkább akkor beszélünk, ha a hajó, vagy valamely dolgunk zátonyra jut. A pagony szónak is valószínűleg a pagonyban, pagonyba helyragos alakjai a leggyakoribbak. A topoly és jávor o-ját a topolyfa, jávorfa összetételek őrizhették meg, míg ez utóbbival szemben az ihar, juhar mellékalak nyilván a szintén gyakori és szabályos juharos, iharos erdönévböl való elvonás. Éppígy a mai Esztergom a gyakori Esztergomban, -ba, -bői alakok miatt maradt meg, a régebbi Esztergám pedig a szintén elég gyakori esztergami melléknévből való elvonás volt. Eégebben inkább zálag volt használatos, ma inkább zálog; az előbbiben a zálagot ad, zálagos jószág, elzálagosít, az utóbbiban pedig a zálogban van kifejezések hatását láthatjuk. Minden egyes esetben persze lehetetlen pontosan megjelölni a szónak azon alakját vagy azon alakjait, melyek a többieknél gyakoribbak (ehhez olyan gyakorisági statisztikára volna szükségünk, a milyet még nem állított össze senki, s. a milyet nem is fognak összeállíthatni soha), némely esetben talán nincsen is lényeges külömbség az egyes alakok gyakorisága között (ennek lehet aztán következménye az, hogy egy-egy szónak az egyik nyelvjárásban o, a másikban pedig a hangú alakja diadalmaskodott végig az egész paradigmán), sőt néha talán nem is éppen a leggyakoribb alaknak szabályos hangállapota volt a döntő, hanem olyané, a mely valamilyen oknál fogva *) Érthető most már, azt hiszem, az asztalnok és udvatnok a hangja is a várt o helyén.