Nyelvtudományi Közlemények 41. kötet (1911)

Tanulmányok - Horger Antal: A szláv o ~ magyar a kérdése 113

A SZLÁV 0 <M MAGYAR a KÉRDÉSE. 125. fOklSz.) és palota, lat. Agatha > m. Agata (MEL. SzlJöv. "I. 2 :: 1£>3) és Ágota, lat. organa>m. organa (NySz.) és orgona, olasz cuccagna >in. kókanya és kókonya (MEL. SzlJöv. I. 2:337), olasz; pagano > m. pagány és pogány (u. o. I. 2: 376), ném. kramaero m. kalamár és kalomár (NySz.), ném. ZaA^ei > m. /afcá; és íofra/ (NySz.) stb., stb., mert még nagyon sok adattal bizonyíthatnám e hangváltozást. Ilyen körülmények között tehát az az én véleményem, hogy azon esetekben, melyekben állandóan nyilt szótagnak szláv o-ja helyén ma nem a, hanem o hangzik rákövetkező á előtt, ez az o az á hatása alatt keletkezett másodlagos (a-ból való) fejlődés eredménye. De ha talán néhány ilyen esetben (hahotál, kocsány, kovács, pogácsa) a mai o mégis egyenes folytatása volna a szl. o-nak (a minek azonban korántsem lehet föltétlen bizonyítéka az, hogy nem tudunk példákat idézni a. szabályos a-hangú alakokra), akkor is az o-nak esetleges megmaradását csakis a rákövetkező á hatásának tulajdoníthatjuk. A további kérdés most már csak az, hogy egyrészt miért történt meg ez az á előtti a > o változás csak a kusár, kovács, laboda, szapora-íéle esetekben, s miért nem az apáca, garázda^ kalács, szakács-íélékben is, s hogy másrészt miért váltak irodalmi alakokká az ilyen kosár, kovács, laboda, szapora- alakúak, s miért nem a szintén meglevő vagy megvolt kopál (< kapál), zobál (<: zabál), nyavolya (< nyavalya), tunya (< tanyay&lakú&k is? Az a és a megelőző magánhangzó közötti viszonynak sokágú és nagyfontosságú kérdését itt nem tárgyalhatom részletesebben, azért erre vonatkozó megfigyeléseim eredményéből csak annyit közlök itt röviden, hogy ilyen helyzetű a-nak o-vá való változása nyelvemlékeink tanúsága szerint 1400 körül kezdődött, s hogy ez a hangtani jelenség, bár igen sok szavunkban észlelhető, mégse mondható hangtörvenynek, hanem csak gyakori hangváltozásnak. Az a előtti a > o hangváltozásnak ezen csak szórványos voltában látom ón az okát annak, hogy nem történt meg apáca, garázda, kalács, szakács-íéle szavainkban, valamint sok más idegen és ősi magyar szavunkban sem. Az a második körülmény pedig, hogy a kosár, kovács, laboda, szapora-íéle alakok köznyelviekké váltak, az ugyanilyen természetű kopál, zobál, nyavolya, tonya-télek azonban nem, az összefügg a közmagyar szókészlet nyelvjárási eredetének kérdésével,.