Nyelvtudományi Közlemények 41. kötet (1911)

Tanulmányok - Horger Antal: A szláv o ~ magyar a kérdése 113

A SZLÁV 0 ~ MAGYAR Cl KÉRDÉSE. 115 lyennek az imént bemutattam. S ha ilyen körülmények között mégis hozzá akarunk végre valahára fogni e:

fontos kérdés behatóbb vizsgálatához, akkor véleményem szerint legelőször is •el kellene távolítanunk azt a súlyos követ, melyet SZJNNYEI ;a vizsgálat útjába gördített akkor, mikor az óbolgár-féle szláv •o-nak á hangzást tulajdonított. Őszintén megvallom, hogy az én gyönge erőm nem volna •elegendő é nehéz kő eltávolításához, de azt hiszem, hogy ma már jogunk van e kő ^—elkerülésére. Jogunk van rá nemcsak azért, mert olyan szakértő, mint ASBÓTH (NyK. XXV. 468, XXVI. 357, Nyr. XXIX. 68, %tud. III. 204), mindjárt akkor s azóta is többször e föltevés ellen nyilatkozott, hanem főleg azért, mert ez a SziNNYEi-féle föltevés mindeddig, 16 éven át, terméketlennek bizonyult. Már pedig a tapasztalat azt bizonyítja, hogy minden tudományos föltevés, a mely bár csak részben is eltalálja a valót, csakhamar megtermi gyümölcsét azzal, hogy újabb igazságok fölfedezésére vagy legalább föltevésére vezet. Valószínűnek tartom külömben, hogy SZINNYEI ma már maga sem ragaszkodik e föltevéséhez. Hiszen nincs is rá elkerülhetetlen szüksége, mert középkori nyelvemlékeink olvasására vonatkozó elmélete nem tagadja azt, hogy sok szavunkban csakugyan nyíltabbra változtak a felső és középső nyelvállású magánhangzók (csak e nyíltabbra válásnak általános érvényét tagadja), elméletének minden sérelme nélkül engedhetné meg tehát azt is, hogy azon esetek, melyekben szláv o-val szemben ma a hang van a magyarban, szintén e nyíltabbra válás •esetei közé tartoznak. Annál is inkább, mert — mint ezt alább még látni fogjuk — ez esetek száma nem is oly igen nagy azokéhoz képest, melyekben az o megmaradt. Ha tehát SziNNYEinek az egykori szláv o fonetikai értékéről fölállított föltevését, a nélkül, hogy meg tudnók czáfolni, a fennebb jelzett okokból egyszerűen mellőzzük, akkor a szl. o ~ m. a viszonyának kérdésében ismét ott vagyunk, a hol SZINNYEI •előtt voltunk. Vagyis tudjuk azt, a mit nyelvészeink 40 év óta különféle változatokban számtalanszor ismételnek, hogy régi szláv jövevényszavainkban szláv o-nak «általában», «rendesen» a «szokott» megfelelni, de arról, hogy miért történt meg e hangváltozás csak sok esetben s miért nem minden esetben, s hogy 8*