Nyelvtudományi Közlemények 41. kötet (1911)

Tanulmányok - Horger Antal: A szláv o ~ magyar a kérdése 113

114 HOKGER ANTAL. mely esetekben a, s csak ennek eldöntése után következhetnék sorra azon, most már kettős kérdés, hogy mely föltételek alatt felel meg egyrészt szl. o-nak m. a vagy o, és másrészt szl. *á-nak m. a vagy o. Olyan roppant nehézzé vált tehát ezzel a kérdéseknek ez egész csoportja, hogy valóban nem lehet rajta csodálkoznunk, hogy bár az utóbbi 16 esztendő folyamán (SZINNYEI fölolvasásának megjelenése óta) igen sokat foglalkoztak, különösen ASBÓTH és MELICH, «zláv jövevényszavainkkal s e téren több nehéz kérdést részint megoldottak, részint legalább közei vittek megoldásához, a szl. o «s* m. a viszonyának kérdése egyetlen egy lépéssel sem haladt előbbre. SZINNYEI maga megkisérlette ugyan egy idetartozó részletkérdésnek megoldását, mikor a NyK.-ben megjelent második értekezése keretébén (XXVII. 369—70) a megelőző vagy követő mássalhangzók hatásának próbálta tulajdonítani, s e szerint a magyarban végbement a > o változásnak magyarázni azon eseteket, melyekben (szláv írott o-val szemben) ma o hang van régi szláv jövevényszavainkban; (pl, pogácsa, pokrőcz, oltár, olaj, morva, kovács stb.), de ASBÓTH azóta, s az én véleményem szerint teljesen meggyőző módon,. bebizonyította e magyarázat tarthatatlanságát (u. o. XXXIII. 114—15). ASBÓTH maga erre vonatkozólag azt a véleményét fejezte ki, hogy az o > a hangváltozás talán a bolgár eredet kritériuma lehetne, de vele szemben viszont MELICH bizonyította be, hogy ez a változás olyan szláv jövevényszavainkban, is megtörtónt, a melyek semmi esetre sem lehetnek bolgár eredetűek (u. o. XXXIX. 27—30).*) A kérdés tehát még ma is éppen olyan bonyolult, a mi*) Negatív úton czáfolja ASBÓTH föltevését még az a körülmény is, hogy a donga, konkoly, korong, gomba, tompa, szombat-féle, ASBÓTH elmélete szerint bolgár eredetű szavakban az o nem változott a-vá. Ezekre SZINNYEI (NyK. XXII. 370) joggal mondhatta azt, hogy nem tartoznak ugyanarra a lapra, mint a bab, szabad, ablak és pogácsa, pokrőcz, oltárfélék, mert a szl. íjs-ban orrhangú o volt (erre vonatkozólag külömben vö. MELICH, MNyv VI. 400), de ASBÓTH, a ki nem fogadja el Sz.NNYEinek a szl. o fonetikai értékére vonatkozó föltevését, már nem hivatkozhatik erre, mert a magyarban (nem lévén orrhangú o-ja) ezek is kezdettől fogva mindig csak tiszta o-val hangozhattak, s mégsem lett belőlük danga, kankoly, szambát stb., holott az ő elmélete szerint bolgár-szláv eredetűek.