Nyelvtudományi Közlemények 41. kötet (1911)

Tanulmányok - Horger Antal: A szláv o ~ magyar a kérdése 113

4 szláv o-magyar a kérdése. I, Bevezetés. Szláv jövevényszavaink hangtani tanulságait tudvalevőleg MIKLOSICH próbálta először összeállítani «Die slavischen Elemente im Magyarischen» czímű munkájának bevezetésében. E tanulságok során a szláv o-ról csak annyit mond, hogy «im allgemeinen» a lett belőle a magyarban. MiKLosicHnak ezen tanítása csakhamar átment a magyar nyelvészeti irodalomba is. Minden magyar nyelvész elfogadta és újra meg újra hirdette minden alkalommal, hogy szláv o-nak a magyarban a szokott megfelelni. De hogy milyen hangtani vagy korbeli föltételek között'lett belőle a és milyenek között nem lett belőle a, azt máig sem vizsgálta meg senki sem. Ma is csak annyit tudunk tehát e hangmegfelelésről, a mennyit MIKLOSICH éppen 40 évvel ezelőtt állapított meg róla. Sőt talán még ennél is kevesebbet tudunk róla, mióta SZINNYEI megtartotta «Hogy hangzott a magyar nyelv az Árpádok korában ?» ez. híres fölolvasását, a melyben egyebek közt azt is bizonyítani próbálta, hogy abban a szláv nyelvjárásban, melyből régi szláv jövevényszavaink java része való, az o (legalább részben) más szláv nyelvek megfelelő hangjánál nyíltabb, azaz magyar a-fóle (=== á) hang volt (Nyr. XXIV. 199-201). Nyilvánvaló, hogy a szláv o ~ magyar a megfelelésének kérdése e föltevéssel még jóval bonyolultabbá vált. Mert azelőtt csak az volt az eldöntendő kérdés, hogy milyen föltételek alatt lett szláv o-ból a magyarban a, és milyenek alatt maradt meg o-nak, de ha SZINNYEI föltevése helyes, akkor először is azt a kétségbeejtően nehéz kérdést kellene eldönteni, hogy mely esetekben hangzott az o-val írott szláv szóban csakugyan o, és Nyelvtudományi Közlemények. XLI°