Nyelvtudományi Közlemények 40. kötet (1911)

Tanulmányok - Melich János: Jegyzetek a Bécsi- és a Müncheni-kódexhez - II. 362

JEGYZETEK A MÜNCHENI- ÉS A BÉCSI-KÓDEXHEZ. 383 mondhatjuk, hogy a két kódex írói az y betűt kedvelték s i értékben a fenti helyzetekben aránylag igen sokszor használták. SIMONYI második tételéről, hogy a kódex írói az ih «•>•> yh-i felszólító igealakokban azért írták, hogy a kéri alakot a kérj-tőY megkülömböztessék, fentebb szóltam. Említettem, hogy ilyen megkülömböztetésre a szem részére csakis a magashangúak egy részénél lehetne szükség, egy másik részénél, valamint a mélyhangúaknái ilyen megkülömböztetésre azonban egyáltalában szükség nincs. De ne feledjük, hogy csakis a szem részére. Mihelyst mondatban fordulnak elő a keri-iéle alakok, a ki csak tud magyarul, mindenki helyesen fogja őket olvasni. A Németújvári Glosszáknak ezt az adatát: berekeztih (Nyr. XIV. 305) soha senki se fogja olvasni berekesztj = berckeszty-nok; a-XVI. századból való: akaryak be vynnyh, kenderessyh yanos (MNy. VI. 448) adatokat sem fogja összetéveszteni senki; hasonló példák a Debr.-k.-ben 8 tezih, 16 esmérhetik, 17 eletih stb.; viszont nyelvemlékeink ilyen alakjait: ne menj, ne tegj, kelj fel, vagy ne meny, ne tégy, kely fel, soha senki sem fogja i-vel.-olvasni-Ki tudunk azonban olyan helyzetben is mutatni szóvégi i t-o h ~ ih «-J y jelölést, a hol megkülömböztetésre való törekvésről szó nem lehet. Ez van a 2. személyű iarzih ~ vezh ~ tezih-féle alakoknál (1. fentebb). Azt tehát, hogy az ih ~ yh helyesírási megkülömböztetésből van a kódexben, nem lehet el fogadni.. Legfontosabb SIMONYI ellenvetései közt az utolsó. Szerinte ih, h betűvel a magyarban írták j hangot is. Példái ezek: 1. Guary-k. 64 tanolhad = tanóljad, HB. munhi — mennyei, MargL. 35 azzonh = asszony. E példákban tehát a h betűt az előtte való mássalhangzó lágyult voltának a jelölésére használták, éppúgy mint ma az y-t (vö. ly, ny). Először is e példák nem egyformák, a mennyiben a tanolhad alakot akár analógiás úton keletkezettnek is gondolhatjuk. A régi nyelvben ugyanis rendkívül gyakoriak az =tí-képzős igékilyen felszólítói: fordoham, fordohad, fordoha v. fordoh, fordohon stb., azért a nyelvérzék egy bizonyos korban ragnak vonhatta el a -ham, -had, -ha, -hon szóvéget s más igéhez is hozzá tehette. így magyarázom a tanolhad alakot; esetleg így az Apor-