Nyelvtudományi Közlemények 40. kötet (1911)

Tanulmányok - Melich János: Jegyzetek a Bécsi- és a Müncheni-kódexhez - II. 362

JEGYZETEK A MÜNCHENI- ÉS A BÉCSI-KÓDEXHEZ. 381 következő esetekben: középfok képzője -b <^-bb (édesb ~ édesebb), locativusi -t ~ -tt (oldalt ~ alatt), perfectumi, nom. verb. •t «*•> -ÍÍ (/ÍOZÍ «NJ járt <-o tudott; a Bécsi- és a Münch.-kódexben szó végén í, de hangzóközi helyzetben íí: íoí, tottonk stb.), mozzanatos és frequentativ (dobban ~ dobog, rezzen «•>* rezeg) igéknél, s-képzőnél a népnyelvben (eró's ~ eröss), ragozásban akarat ~> akarattya, tanít <*-> tanittya, taniccsa stb. Ilyen hosszúságnak képzelem én a magyar nyelvi lativusi hosszúságot is, a mely érdekesen találkozik a vogullal és az osztjákkal, de keletkezésében hozzá nincsen köze. 2. Az -iA-írásról. SIMONYI azt tanította, hogy a Bécsi- és a, Münch.-kódex írói az abszolút szóvégben előforduló j (o: i) hangot az i-től való megkülömböztetós kedvéért i/?-val írták (pl. kerih = kérj, de kéri = kéri). Ezzel szemben én kimutatom, hogy a magánhangzó utáni szóvégi j-t (o: i-t, pl. olaj) mindenkor y-nal írták, míg a mássalhangzó utáni j-t hol í/-nal, liol -i/i ~ -yh-\al. Az -ih ^ -yh írás csakis abszolút szóvégben fordul elő és csakis olyan mássalhangzó után, a melynek nyelvünkben nincsen palatalizált párja. E jelölés nyomaira találunk a Döbr.-kódexben, az Apóst. mélt. ez. köny-Tecskében, az Apor-kódexben, a Festetich-kódexben (vö. Fest.-k. -53 olthahnazyh, 44 othalmazyh, 16 yrgalmazh, 50, 124 orzagolyh, 44, 121 ewrewlyh, 53 be fogadyh), a Weszpr.-k.-ben (365 syryh, heerezh; nem ide valók 364 wesh, 365 keresh, zeresh). Ez ~ih ~ -í/fo (másutt 'h, h) jelölésnek szerintem fonetikai értéke van, s a hang itt vagy y, vagy olyan j, melynek az eleje zöngés, vége zöngétlen. SIMONYI nem fogadja el azt a tanításomat, hogy a jelölésnek fonetikai értéke van, hanem ragaszkodik ahhoz, hogy itt helyesírási sajátsággal van dolgunk. Ha S., a ki szerint a Bécsi- és a Münch.-k. írói «mindent a kiejtés szerint írtak» (Nyr. XL. 117), megállapításomról fonetikailag bizonyítaná be, hogy helytelen, pl. hogy y hangot csak zöngétlen mássalhangzó után lehet mondani (pl. lop/, rak/), de nem zöngés után (pl. akar/, veszteg/ stb,), érteném a kifogásait. Azonban nem ezt teszi. Szerinte a két kódex írói «úgy látszik, az y betűt nem nagyon kedvelték ... az i hangot majdnem mindig i betűvel írták . . . s aránylag ritkán olvasunk náluk ilyeneket: kőnveyt,