Nyelvtudományi Közlemények 40. kötet (1911)
Tanulmányok - Melich János: Jegyzetek a Bécsi- és a Müncheni-kódexhez - II. 362
376 MELICH JÁNOS. halgashad) alakok lehetnek akár analogikus alakok is abból azr időből, mikor a nyelvérzék a -had, -hon-t már ragnak elemezte(E magyarázatot bővebben 1. alább az V.-ben.) c) A h előtt írt vokális (fordohon, fordeha, fordiha, tanukon, dicsosöhön stb,) hangértékére azt a szabályt lehet felállítani, hogy itt döntő az -ít képzőnek az illető nyelvemlékben levő alakja; pl. a Bécsi- és a Münch.-k.-ben az -ít képzőnek -eit(írva -eit, -eit), -oit (írva -oit), -ait (írva -ait: alait = alít) az alakja, soha -ét (írva -et), vagy -ít (írva -yt, -it). Ép ezért én a h előtti magánhangzót rövid hangnak olvasom e két kódexben, s minden olyan kódexben, a hol az -it alakja diftongikus. S ez van az esetek többségében. Szerintem tehát általában így kell olvasni: fordohon, fordeha, dicsosöhön stb., s csak igen ritka esetekben így: fordeha, fordiha. Ez olvasás helyessége mellett szól az is, hogy olyan emlékek, a melyek a hosszú o-t oo-val, az e-t ee-vel írják, pl. az Erdy-k., a Jord.-k., a Fest.-k., a fordohon, fordoha, fordehon, fordeha stb.-beli o-t, e-t sohase írják oonak, ee-nek. IV. Az -s& személyragról. E nehezen megfejthető személyragunknak (eredetére vö-BUDENZ, UA. 345, SZARVAS, Nyr. III. 16, SZINNTEI, NyH.4 114,. SIMONYI, TMNy. 597, MNy.3 395, Ung. Spr. 350) olyan alakváltozatára akarom itt nyelvésztársaim figyelmét felhívni, a melyet eddig semmiféle nyelvtörténeti munkánk nem említ. Az alakváltozat megértésére szükségünk van a TMNy. egy helyére,. a mely így hangzik (598. 1.): «Nyelvemlékeinkben ez alakra (értsd: az írsz alak sz-ére)nézve, kevés eltérést s így kevés felvilágosítást is találunk. Néhol kettős ssz-el van írva, s ez megerősíti a léssz, tésszfélékkel való rokonságát. Pl. élendessze: an sis usurus FORRÓ : Curt. 339. jövendeszsz,. KÉVAI 1778-ban (BÁNÓCZI : Révai 168); beszélleszsz DUG : Szerecs. 162. mit mondassz erre ? KAZ : Levelez. II: 120. jelentessz FÖLDI uo. «bárha vitéz, nem síklassz el s készlelni te nem fogsz» KÖLCSEY : Ilias. Sőt BARÓTI SZABÓ D. szerint helyesen szóllassz, mondassz: ejtendő, s az utolsó szótag a versben hosszúnak veendő.
