Nyelvtudományi Közlemények 40. kötet (1911)

Tanulmányok - Melich János: Jegyzetek a Bécsi- és a Müncheni-kódexhez - II. 362

:368 MELICH JÁNOS. b) Mélyhangú alakok: -w/t —>-1. -uit —>-út ~ -utt 1. -oí ~ -oíí 2. -ojt ->*•"#{*.%] + • t 3. -a^í — >- -ait —>- -«ií 3. -i/t —>- -é/í —>- -é'ií ív

'/"

í -é'ií í 1. -ét ->- -ít •eit ->- % -, í 1. -ít ~ -itt l z

'

' \ % ? -i# ~ -itt E két összeállításra a következő megjegyzéseket teszem: Az én nézetem szerint a •/ hang eredetileg csak a magashangúakban volt meg, a mélyhangúakban a fonetikai helyzetnek megfelelően hajlandóbb volnék / hangból kiindulni. Hogy ilyen / volt nyelvünkben, arra vö. a HB.-beli achscin (olv. .á'/szÍ7i) szót. E mélyhangú alakok szerintem inkább csak a magashangúak analógiájára változtak -u/t >-o/t-ből -uit ~ -oit-tá. Minthogy azonban ezt mással, mint a fonetikai helyzettel, nem tudom megokolni, az uralkodó felfogástól táblázatomban el nem tértem. Nem hallgathatok el egy másik megjegyzést sem. Nekem úgy látszik, hogy.a mai magyar h jelölésében igen sok esetben kimutatható, hogy a régibb jelölés -c/i-val volt (vö. NyK. XXXIV. 132.). Ezt a jelöléssorrendet az -ii/t ~ -i/t: -w^í-kópzős igéknél is ki lehet mutatni. Bizonyítja ezt a HB.-beli zoboducha is, s bizonyítja a Bécsi- és a Münch.-k. is. A Münch.-k. miatyánkimádságában még zabadoch van (vö. Máté VI, 13), s mint archaikus, az egyház által terjesztett kifejezés ugyanígy zabadoch alakban a Bécsi kódexben (Hester XIV. 14, 19, Dan. III. 43), vzabadéch még» alakban uo. (Hester XV. 3); más igékben csakis -h-e alak fordul elő. így van e jelzés Betlechem (Máté II. 6, 8), Abracham (Máté III. 9) stb. szavakban is. Én ma még ebből se következtetek semmit se, de e tényt ki kell emelnem. A következő sorokban mármost összeállítok néhány paradigmát a gyűjt-, szabadít-(é\e igék h-val írott felszólítójából. A mit róluk mondok, azt csak a XIV—XV. század és a XVI. sz-