Nyelvtudományi Közlemények 40. kötet (1911)

Tanulmányok - Melich János: Jegyzetek a Bécsi- és a Müncheni-kódexhez - II. 362

JEGYZETEK A MÜNCHENI- ÉS A BÉCSI-KÓDEXHEZ. 363 szabadéjt-(é\e igékből szabadult, szabadok, szabadeh, szabaduhon, szabadehon lett ... [a] h helyét utóbb — északi nyelvjárásainkban — a rendes híj, várj-íéle alakok analógiájára ismét j foglalta el: szabadij, szabadiján, takaríja, taníjdtok stb.» (Egyezően Ung. Spr. 361.) SZINNYEI szerint (1. NyH.4

104.) ez alakok magyarázatában a tanít régi Hanoyt alakjából kell kiindulnunk. Ebből az imperativusi -^-jellel alkotott *tanoyt-y-hö\ lett a nyelvjárások egy részében tanofts- > Hanojts- (o: tanoits-) > taníts, más részében *tanoyy- > tanoy- (> ? tanóy-), s ezek az alakok vannak irva kódexeinkben tanoh-n&k, zabadoh-nak stb., ismét más részében a *tanoyy~ból lett Hanojj-, majd ebből taníjj- ~ taníj-. E felfogás szerint tehát a mai népnyelvi tanijjon-féle alakok lényegükben mégis a kódexekbeli tanohon-íéle alakok folytatásai a *tanoyyon-\)ó\, a melyekben a két magánhangzó között levő yy zöngés jy-vé vált (1. SZINNYEI : NyK. XXIII. 463.). Ismétlem, hogy az a nézetem, hogy mind a SIMONYI, mind pedig a SZINNYEI által nyújtott magyarázat teljesen kielégitő; mindazonáltal azt hiszem, lehetséges a fentnevezett alakokról olyan magyarázatot is adni, a mely egyszerűbb, nyelvtörténetileg pedig mindkét magyarázatnál jobban áll a tényekkel összhangban. Az első, a mit meg kell emlitenem, az, hogy nézetem szerint a tanoh ~ taneh-iéle alakok nyelvünkből nyom nélkül kivesztek (egy esetleges feltevésre vö. ZOLNAI, Nyelveml. 148, erről 1. alább az -ih-nél). HUNPALVY a NyK. VII. 257. lapján azt mondja ugyan, hogy fordíts, fordítson helyett «máig Fehér megyében és másutt» ezt mondják: fordíh, fordíhon, de HUNFALVY ez értesülését tudtommal egyetlen-egy nyelvjárástanulmány sem erősítette meg. A másik dolog, a mit meg kell említenem, a fölszólító mód képzése. Tudvalevő dolog, hogy a képzésnek igen egyszerű módja van. Olvasóim figyelmét én itt csak arra a képzésmódra hívom fel, a mely akkor áll be, ha az igető í-re végződik, s a -í előtt még egy mássalhangzó van, pl. tart, ereszt. Tudvalevő dolog, hogy itt az egyik esetben az imperativusi -j-vel*) tarts *) Én imperativusi j-bő), s nem y-ból indulok ki.