Nyelvtudományi Közlemények 40. kötet (1911)

Tanulmányok - Melich János: Jegyzetek a Bécsi- és a Müncheni-kódexhez - II. 362

Jegyzetek a Müncheni- és a Bécsi-kódexhez. (Második közlemény.) IIf. Az dt és -jt-xégü igék felszólító módjáról. A következő sorokban a tanijjon ~ taníjjon, tanijja ^ taníjja ~ taníja stb.-féle felszólító alakokról akarok szólni, & ennek kapcsán beszélek az -Át képző fejlődéséről, valamint a régi nyelvben előforduló /i-val írt imperatívusról (pl. fordohon 'fordítson5

). Ismeretes dolog, hogy nyelvjárásainkban a tanít- és gyíijtféle igéknek ilyen felszólító alakjuk is van (vö. TMNy. 633—• 635, TOLNAI, Mátyusföld nyelvj. 83; NyF. X. 32, XVI. 21, XX. 13): Tárgyas alakok: alíja, hajíjja, szakíjja ~ szakéjja ~ szakija, szoríjja, takaríjá, tanijja, taszijja, tisztíjja, szdmíjjuk, melegéjiik stb. | felejje, szakajja, szalajja, ejjük le, ejjétek, nyujjdtok stb. | kiszabadíjjalak stb. Alanyi ragozású alakok: fordé ~ fordéjjdl, indí, segij, takarí, taníjj, hazaséj, fordéjjon, ordijjon, pusztijjon, segíjjen, fordéjjatok stb. || szakajjon, gyujjőnk (= gyújtsunk) stb. Ez alakok keletkezését eddig is teljesen kielégítő módon tudtuk megmagyarázni. SJMONYI szerint a régi nyelvbeli szabadohon-bó\ (a. m. 'szabadítson5

, ezek ragozását 1. alább) a XV., XVI. században fejlődött szabadét > szabadít hatása alatt lett szabadéhon > szabadíhon (írva a XV., XVI. században zabadehon? zabadihon, zabadyhon, 1. alább). «Végül a szabadíhon forma követte a j-hangú imperativusok analógiáját, és szabadíjon lett belőle» (TMNy. 635.). Lényegében azonosan magyarázva a MNy.a 410—411. lapján is, a hol ezt olvassuk: «A -jí-végü igéknek kódexeink korában h hang jellemezte a felszólító módját; pl. *ejtjen, *nyojtjad helyett éhen, nyohad; a szabadnjt, szábadojt?