Nyelvtudományi Közlemények 40. kötet (1911)

Tanulmányok - Szinnyei József: Még egyszer a -vá, -vé ragról 357

Még egyszer a -vá, -vé ragról. Azt a föltevésemet, hogy a lóvá, kó'vé-íéle alakok korábbi *lová, *kövé-félékből fejlődtek, tehát a rag v-je eredetileg a szótőhöz tartozott, MELICH JÁNOS (233—240. 1.) kiterjesztette az összes ó, ő, ú, íí-végü. szavakra, a melyeknek egykor r-végtt mássalhangzós tőalakjuk volt. Első tekintetre úgy látszik, mintha kettőnk fölfogása között voltaképpen nem is volna külömbség, mert én a -vá, -vé ragról szóló értekezésemben (SUS. Aik. XXIIIg. 10) általában «u-stámme»-ről beszéltem, és így oda lehetne érteni azokat is, a melyekről MELICH értekezése szól. De én azokat csakugyan nem értettem oda, bár természetesen akkor is azt tettem föl és most is fölteszem azt, hogy valamikor a mai bíró, egyenlő-féle szavaknak is *bírová, *egyenlöve' volt a translativusa. Valamikor, mondom; és itt térünk el egymástól. MELICH fölfogása szerint a Bécsi- és a Müncheni-kódex korában (azt hiszem, hozzátehetem: legalább abban a nyelvjárásban, a melyen ezek írva vannak) a biroua, egenlőue-féle*) alakok még így hangzottak: *bírová, ^egyenlővé'; én pedig azt tartom, hogy ezek az alakok nem a bíró és az egyenlő nominativusokkal, hanem a *bírov > *bírou és az *égyenlöv > *é'gyenlöü nominativusokkal egykorúak, tehát az idézett kódexek korában már nem voltak meg. MELICH föltevését az teszi lehetségessé, hogy a két kódexben a magánhangzók időmértéke nincsen megkülömböztetve, és így a -vá, -vé előtti magánhangzót rövidnek is lehet venni. Azt a föltevést pedig, hogy a szóbanforgó v hang nem az átmeneti hangból fejlődött, azaz nem egykori ú. n. *) Az e-k megkülömböztetését én is elhagyom, mert itt nincs rá szükség. Nyelvtudományi Közlemények. XL. ^*