Nyelvtudományi Közlemények 40. kötet (1911)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - IX. 328

AZ ÚGYNEVEZETT IGEIDŐK ELMÉLETÉHEZ. 331 est, ne id facérét. Párad. 8. (Bias) cum pátriám Prienam cepisset hostis, ceterique.. .fugerent.. • inquit. De fin. V. 94. Arcesilas cum arderet podagrae doloribus, visitassetque hominem Charmides... inquit. Ha efféle mondatok igéjét a magyarban föltételes móddal fordítjuk (mint a régi bibliafordítók s általában a latinos írók, néha még GYÖNGYÖSI is), akkor a magyar feltételes mód nyomatékos modalis értelműnek, tehát feltételesnek értendő, s azért csak olyankor van helyén, a hol ez a modalis értelem csakugyan kifejezendő. «Bias, mikor Prienét elfoglalta volna az ellenség ...» csak e mellett a kitett vagy elhallgatott feltétel mellett helyes: «ha ugyan tudta volna elfoglalni, v. ha valami közbe nem jött volna». De jegyezzük meg, hogy a magyarban még ilyen nyomatékos modalis értelemmel is csak a befejezett történésű (összetett) feltételes alak állhat múltra vonatkozólag, a be nem fejezett alak soha. (Pedig bibliafordítóink ezt is használták) Cum ceteri fugerent, Bias inquit nem: «mikor a többiek menekülnének*, hanem: «mikor a többiek menekültek volna» t. i. ha tudtak volna. Vegyük észre továbbá azt is, hogy viszont a latinban a nyomatékosabb modalis értelem kifejezhetetlen ilyenkor, mert a subjunctivus más functió ellátására van lefoglalva. De a latin plusquamperfectum és imperfectum közt nyilvánvaló módon az a külömbség, hogy amaz előzményes történést jelent a múlt főtörtónéshez mérten, az imperfectum ellenben nem előzményeset, hanem a múlt főtörténéskor fejlődésben lévő történést. Megegyezik ellenben az imperfectum a perfectummal abban, hogy mind a kettő csak akkor használható, ha a beszélő személy tudatában van valamely főtörténés multságának, melyhez képest a melléktörténéseket múlt vonatkozásúaknak jelzi. 93. II. Mindazon oratio obliquabeli plusquamperfectum alakok, melyekben semmiféle nyomatékos modalitás kifejezve nincs, hanem a subjunctivus csak obliquusnak értendő, teljességgel olyan functiójúak, mint a most szóban volt oratio rectabéli alakok, s megvan bennük ugyanaz a tökéletlenség is, a mit éppen az előbb jeleztem, t. i. hogy nyomatékosabb modalitást egyáltalában ki sem fejezhetnek, mert a subjunctivus az oratio obliqua jelzésére van bennük lefoglalva.152) Pl. Liv. XL. 15, 12. ignarus, quid arcessitus essem . . . (audivi) = nem tudva, miért 152) A nyomatékosabb modalis értelmet a latinnak ilyenkor más eszközökkel kell kifejeznie, ha szükséges; nevezetesen az ú. n. conjugátio periphrasticát alkotó, szándékot, akaratot kifejező igenévvel. PL Liv. XXVIII. 24. 2. Apparuit, quantam excitatura molem fuisset clades ( = mekkora bajt idézett volna elő) quom vanus rumor tantas procellas excivisset. De, mint látni fogjuk, ez a körülírás a latin mellékmondatokban néha nem használható; ilyenkor kétértelmű a latin modalitás: semmi sem jelzi, csupán obliquus-é, vagy nyomatékosabb modalis értelmű. 22*