Nyelvtudományi Közlemények 40. kötet (1911)
Tanulmányok - Mészöly Gedeon: A -nyi képző eredete 298
314 MÉSZÖLY GEDEON. Zebedan 72.; es úiigoggatocmeg k e ue fenne : et requiescite pusillum 82.; Es micor keuefenne eleb ment volna ej'ec cC földre: Et cum processisset paululum, procidit super terrarn 101.; es keuef enn e vartatuan kic ot alnac nála mondanac ej meg petém ec: Et post pusillum rursus qui adstabant, dicebant Petro 103.; Felmenvén kedeg a' haio eggicbe ki vala fimone kére otet hog a' földtől keuefenn§ eltauoztatna: Ascendens autem in unam navim, qure erat Simonis, rogavit eum a terra reducere pusillum 117.; es ke u efe n ne vartatuan mas latnán őtet monda: Et post pusillum alius videns eum, dixit 163.; Kev eff enne meg emiztinek engem főidon : Paulominus consummaverunt me in terra Döbr.-k. 64. A kevesenné határozószóval egy jelentésű a kevestenné: Es yme eg keuefc enne (c szokásos íráshiba t helyett) elmem hozyam iőue Nagysz.-k. 145.; Ej meg egy keweftennee az vtan, kyk relee álnak vala, mondanak péternek : Et post pusillum rursus qui adstabant, dicebant Petro Jord.-k. 508—9.; Fyaczkaym, meegh egy k ev eftennee vagyok veletek: Filioli, adhuc modicum vobiscum sum 677.; kyk egy keweftennee hátira meentenek: qui paululum effugiunt 859. A kevesenné és kevestenné alakban a szótő szemmel láthatóan a kevés, a -né végzet pedig a né irányrag. Nyilvánvaló ez abból is, hogy a kevés szóból más elnvult irányraggal, a -(v)é raggal is, alkotunk határozószót: kéréssé, kevéssé, s ennek jelentése ugyanaz, mint a kevesenné és kevestenné szónak. A Münch.-k.-ben nemcsak akevesenné vártatván*) van, hanem ugyanarra a latin textusra ((kevéssé vártatván*) is: Es keueffe vartatuan vépénec őhozia kic a' térnél alnacuala: Et post pusillum accesserunt qui stabant 66.; eegy keweffe veztegleneenek Erdy-k. 570.; Kevéssé és immár nem láttok engem: és ismét kevéssé, és megláttok engem: Modicum, et iam non videbitis me: et iterum modicum, et videbitis me PÁZM. Préd. 608. NySz. A kevesenné kevestenné alakban azonban már nem csupán a -né rag járult a tőhöz, mert hiszen ez eset eredménye kevésné alak lenne. Kétségkívül kellett lenni ily alaknak is, mert csak ilyenből fejlődhetett a régi nyelvből ismeretes kevésnyére (= kevésnyire): Eg keuesniere hatrabi meg azt mongia OZOR. Christ. 36., MEGY. 3Jaj. 15. NySz. A kevesenné és kevestenné alakban a szótő és a végső rag közt még van valami. Ha magában volna a kevesenné alak, azt még talán lehetne úgy magyarázni, hogy az a *kevésné alakból lett a régi kicsinné (= kicsin-né v. inkább kicsin-vé) analógiájára; de ennek a kevestenné alak ellene mond. Csakis az lehet a helyes magyarázat, hogy kellett lenni egy kevese-n ós egy keves-te-n (vö. régen-ten) határozónak s ezekből ragtoldással lett kevesenné, kevesten-né. Tudjuk, hogy csakis hasonló functiójú ragok kapcsolódnak egymáshoz, de azt is tudjuk, hogy
