Nyelvtudományi Közlemények 40. kötet (1911)

Tanulmányok - Mészöly Gedeon: A -nyi képző eredete 298

310 MÉSZÖLY GEDEON. zók vannak: «tíz ölnyire emelődött odébb» = «tíz ölné emelődött odébb»; «két újj-ízületnyire áradt» = «két újj-izületné áradt». Lássunk most osztják példákat: sem uantti youatna ioytds «szemmel látható távolságnyira jött» (PÁPAY, NyK. 37 : 55., 57.); uanttal-youatna ioytds «látható távolságnyira jutott» (uo. 60.); uat-ydn-iiy: laudl nvl-uh eudlt pezátdn Ivl-sbft palát na tuti itl «a szélkirályn lovának az orra lyukából hiteles öldarab magasságnyira tódul ki a ttiz»> (uo. 269.); si lojdl mola %ouat ös, si-louatna sorit yul yvlmal «ez az öböl a milyen hosszú [csak] volt, olyan nagyságban (= nagyságnyira) csupa döglött hal van» (uo. 68.); /öyolti po% lovat na q,msdmtal, manti poy palát na loúsdmtal «futó gyermek magasságnyira ülepedik [az], menő gyermek magasságnyira állva marad» (PÁPAY, Osztj. Népk. Gyűjt. 35.). Látjuk, hogy ez osztják mértékhatározók is egyeznek ragban s jelentésben a vogul példákkal s azokkal együtt a Bócsi-k. és a Münch.-k. kérdéses alakjaival. E rokon nyelvekben* példák után mármost nemcsak az világos, hogy az említett kódexekbeli határozókon a -né végzet mértékhatározásra használt s mai -ni ~> -nyi ragunkkal azonos irányrag, hanem megtudjuk ezekből azt is, hogy irányragunknak mértékhatározó szerepe már az ugor korban megvolt. Ma a -ni irányrag eleven rag ugyan több nyelvjárásunkban, de csakis metonymikus kifejezésekben fordul elő. Például: a «papni megyek)) kifejezésben a «pap» szótő nem a pap személyét jelöli csupán, hanem annak házát, háza népét, hozzátartozóit : a papék&t (1. MÉSZÖLY, MNy. 5 : 258—9.). Nyelvemlékeinkben pedig — mint láttuk — csakis mértékhatározó ragul fordul elő. E kétféle szerep oly külömböző, hogy csakis úgy kapcsolható össze, csakis abból magyarázható meg, hogy az ugor korban e ragnak általánosabb irányhatározó szerepe is volt, abban a nyelvjárásban is, a melyből a mi magyar nyelvünk fejlődött. Mutatja ezt a vogul és az osztják nyelvben még ma is széles körű alkalmazása, s ennek emlékét őrzi még ma is a helyiiné határozószó. Mint általános keletű irányragot alkalmazta még nyelvünk mértékhatározásra. Csakis e szerepében jelentkezik, egyéb functiói elavultával, nyelvemlékeinkben. Idővel e szerepében is elavult, s mikor a nyelvérzék már nem érezte eléggé a -rné ragnak ragi értékét, megtoldotta szokása szerint a megfelelő újabb, eleven raggal, a szintén lativusi -ra, -re raggal, így lett a finnugor korból eredő -é ^ -i elavult lativusi ragunkkal ellátott határozószókból: el é > el-ö, messz-i, sok-d, ragtoldással : elö-re, messzi-re, sokd-ra. így lett a köhagyejtás-né, könyöklet-né határozókból: kó'hac/yéjtdsné-ra, könyökletné-re ~ köhajítdsnyi-ra, könyökletnyi-re. Ezekben a nyelvérzék előtt csak a -ra, -re