Nyelvtudományi Közlemények 39. kötet (1909)

Tanulmányok - Horger Antal: Udvarhely vármegye székely nyelvjárásáak hangtani sajátságai - II. 383

UDVAKHELY VM. SZÉKELY NYELVJÁRÁSÁNAK HANGTANI SAJÁTSÁGAI. 387 ó'-nek. Pl. embÖrtél (= embertől), érőitek (= őröltek). Pedig ha az ö-zés volna a régibb és a delabialisatió az újabb fejlemény, akkor az ilyen eredetű o-ből is föltétlenül é lett volna. Hogy Uh. vármegyének szóbanforgó határszéli községei milyen mértékben vettek részt e palatális delabialisatióban, azt ma már persze alig lehetne határozottan megállapítani. Az ü > i változás bizonyára az ő nyelvjárásukban is megtörtént, mert erről az idősebb nemzedék nyelve ma is tanúskodik.*) Az ű > * változást én magam ugyan nem vettem észre, de nem kételke­dem benne, hogy ez is még megfigyelhető volna, mert ez a két hangváltozás a legszorosabb kapcsolatban van, egymás nélkül szinte el sem képzelhető. Már nem olyan bizonyos, de a szom­szédos datki nyelvjárás példája alapján fölötte valószínű, hogy ö, ő helyett is ejtettek itt valamikor é, e-t. De minthogy ezen Uh. megye ö-ző vidékének lakosságával évszázadok óta akadály­talanul és szakadatlanul érintkező határszéli községek nyelvjá­rása teljesen védtelen volt a terjedő ö-zéssel szemben, nem úgy mint a mindenfelől elszigetelt datki, azért föltehető, hogy ez az erős ó'-zö hatás az ö, ő egykori delabialisatiójának nyomait már régebben ismét eltüntette e vidékről. Uh. vármegye székely nyelvjárásának egy másik hangtani sajátsága, a mely legalább is olyan széles körben ismeretes, mint az ó'-zés, az á hangnak a megelőző a hangra gyakorolt assimiláló hatása.**) Alighanem ez egyszersmind az a székely nyelvjárási sajátság, melyet irodalmunkban először említenek ilyen gyanánt. Mikor SZAMOSKŐZY ISTVÁN a XVI. sz.-ban a szé­kelyek nyelvéről írva azt mondja, hogy: «Frequens primse se­cundseque vocalis in sermone usus» (Bagyari Simon idézi Nyr. XXXII. 48), akkor alighanem ezen apám, anyám, kaszál-félékre *) Érdekes, hogy KRIZA a halmágyiakról is azt mondja, hogy: «az ü-t i-vé változtatják, mint nekink = nekünk, me­nyink = menyünk, ires = üres, issen (üssön) meg az isten vagy: a kő (menykő)» (Vadr. 561). Nem valószínűtlen, hogy az ő ide­jében még csakugyan így volt, de én ennek Halmágyon már semmi nyomát sem találtam. **) Az ilyen nyelvjárásúak beszédét efféle tréfás mondókák -kal szokták gúnyolni: apám émént á kalákába kászáni, s úgy lakott fatállal, fákálánnyál s laskával, hogy halálán van (Farczácl).

Next

/
Thumbnails
Contents