Nyelvtudományi Közlemények 39. kötet (1909)

Tanulmányok - Horváth János: Egy magyar versbeli mondatképletről 128

EGY MAGYAR VERSBELI MONDATKÉPLETRŐL. 145 ezzel szinte pillanatnyi egyidejűséggel érvényesül, a beszélve gondolkozásnak egy ősi, nagyjelentőségű tényezője: a gondolatritmus ösztöne. Amaz a kifejezés formai kényszere; ez gondolattermelő, gondolatszaporító sablon. Ezek itt egymást támogatják, egymást idézik fel. Micsoda verselési, és pedig specziális magyar verselési elv lép fel itt idomító hatással ? Az enjambement kerülése: a ritmikai egységek (ütem, de még inkább a sor) erős önállósága, mely megköveteli, hogy a gondolat belső tagozódása, a mondatnak szakaszokra, ízületekre törése is, a hanga^ag ritmikai tagozódásához igazodjék.*) Az igazi magyar népies verselés ellen idétlenebb vétséget gondolni sem lehet, mintha a mondat másfél sorra törik. Ez elv, melyet a ritmus- és gondolattagozódás egybevágásának mondhatnánk, nem kizárólag a miénk, de magyarnak magyar, mely verselésünket a régi görög-latin verselóstől lényegesen megkülömbözteti, sőt a szótagmérő nyugateurópai rímes verseléssel szemben is e tekintetben szigorúbbá teszi. — A költő benne van egy adott versformában. Megindul a mondat kialakulása s az uralkodó képzetet kifejező mondatdarab (psych. alany) éppen betölti a sort, úgy hogy a mondat hátralevő része átnyúlik a következő sorba, de azt nem tölti be: enjambement van: 0 parancsolati, Igazak. A másfél sorra terjedő egymondat, a ritmikai határ erőszakos áttörése, bántja a ritmusérzéket. Vagy inkább rá sem ér hogy bántsa, mert a verselő ösztönszerűleg új hangsúlylyal kezdte a második mondatdarabot s már ezáltal elszakította az elsőtől; új hangsúlylyal, melynek lüktetése egy egész sorra terjed, mely a maga erejének megfelelő, egész sort betöltő hanganyagot követel. De olyképpen, hogy a sor ritmikai egysége föl ne daraboltassék: vagyis hogy a ritmikai egységet a gondolatnak (mondatnak) is egységes szakasza mérje ki. Ez pedig csak úgy történhetik meg, ha nem kezd új mondatot, hanem a megkezdettet *) Az oly sok téren kiváló ARANY LÁszLÓnak egy töredék értekezése (Hangsúly és rhythmus.) meglehetősen korlátozza e szabály érvényét az ütemre nézve. De a sorra nézve feltétlenül áll. Nyelvtudományi Közlemények. XXXIX. 10