Nyelvtudományi Közlemények 39. kötet (1909)

Tanulmányok - Horváth János: Egy magyar versbeli mondatképletről 128

EGY MAGYAE VERSBELI MONDATKÉPLETRŐL. 141 Édes anyám sok szép szava, Kit fogadtam, kit nem soha. Vagy CsoKONAinál: Oh Cypria terhes igája 1 Hogy kell magam adnom alája! (Édes keserűség.) vagy ToLDi-ban (V. 14.): De az ő testvére — de az ő testvére, Ki mondja meg neki: mért tör életére ? Másszor megint a vele való szíves, kedves foglalkozást jelenti, mintha a lélek még ragaszkodnék hozzá, nem akarná elbocsátani: s ezért külön veszi s gyönyörködik benne: Álom, álom, édes álom — Édes a hajnali álom. (Erdélyi: I. 150. és 151.) Udvarom, ndvarom, szép kerek udvarom, Nem söpri már többé az én gyenge karom. (Arany-Gyulai: II. 30.) De nem czélom e forma esztétikai jelentőségét vizsgálni, csak a közöléssel való rokonságára akarok rámutatni. Itt is, mint a közölésben, az előrész ki van vetve a mondat belső kapcsolatából, csakhogy még határozottabban H még nagyobb önállósággal : t. i. letisztítva minden viszonyító ragtól, tiszta, abszolút szóalakjában (nominativus). A mondatból való kiszakítása mintegy végérvényes; nem is kell igazodnia a mondathoz (mely utána, következik), mert hiszen az igazodik hozzá, az rendezkedik úgy el, hogy hozzá való viszonya érthető legyen.*) A közölésnél ezzel szemben az előrész elszakadása csak egyelőre, csak ideiglenesen történik; azzal a tudattal, hogy majd egy továbbat kialakulandó mondatba kell beilleszkednie: azért van viszonyító raggal ellátva. A mi tehát a közölésben legkülönösebb, nem idegen a magyar költői gondolkozástól; analóg jelenségekben a legszélső mórtékben megvan. Összevetésük nem lesz hálátlan munka. De ebből a czélból most már kissé mélyebbre kell leszállanunk. *) E jelenség más nyelvekben is megvan. A franeziában pl. egész közönséges.