Nyelvtudományi Közlemények 39. kötet (1909)

Tanulmányok - Horváth János: Egy magyar versbeli mondatképletről 128

130 HORVÁTH JÁNOS. Tengeri háború Megemészt a sok bú. (Kurucz: 54.) Szilaj kedvét töltheltnem, Gyönyörűség szenvednem. (Kisfaludy, Kes. Szer. 47. dal.) II. a) Külön-külön mindkét mondat csonka j az állítmány az elsőben van : Ne mondj hát rózsának, Engem violának. (Erdélyi, I. 43.) Ki tudná bűnének, Számát esetinek. (Sz. Molnár: XIX. 6.) Adok istenemnek Hálát, teremtőmnek. (Kohári. Toldy: M. Költ. Kézikönyve I. 282.) h) Külön-külön mindkét moadat csonka; de mindegyiknek van állítmánya. A két állítmány rímel. Hol felvesznek, hol letesznek, Az irigyek majd megesznek. (Arany-Gyulai, II. 155.) Mert az Úr jól megópíté, A Siont megékesíté. (Sz. Molnár: CII. 9.) Mások ugyan lesegetik, Pillantásim késérgetik. (Amadé: XX.) Ah! ki nem szeretne, Illyent nem kedvelne? (ü. az: XVII.) Toldi György meg, a mint torkig itta-ette, Egy öreg karszékbe úr-magát vetette. (Toldi: III.) Mint a juhász-bojtár, a mikor kapatja, A komondor kölyköt végigsimogatja. (Toldi: V.)*) Látni való, hogy LEHR megfigyelései csak az első csoportbeli változatra szorítkoznak. Ki kell tehát egészítenünk. Mi a közös valamennyiben? *) Megvan idegen versformában is: Nem nyughatom, és csak epesztem Magamat sírásnak eresztem. (Csokonai: Édes keserűség.)