Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - I. 80

AZ ÚGYNEVEZETT IGEIDŐK ELMÉLETÉHEZ. 97 Nevezetesen : éppen azért, mert az activum számára nincs körülírt alakunk (mint a németnek vagy francziának), nehezünkre esik az átható értelmű (tárgyas) görög perfectumok fordítása, melyeket mikor a franczia és a német a maga összetett perfectumával fordít, a történés-létrehozta állapotot legalább a tárgyon érezteti, réfpacpa = ich habé geschrieben, (la lettre que) fai écrite: a német és franczia fai ós ich habé segédigék értelme miatt e kitételekben a perfecti participiumok a tárgyra vonatkoznak (mit a franczia a legutóbbi időkig az egyeztetéssel is jelzett) s így a történés-létrehozta állapot jelzésére, legalább a tárgyon, alkalmasak. A magyarban nem mondhatjuk ezt: a levél, melyet «megírva bírok», s általában csak ilyenféle körülírással tudjuk kifejezni az állapotot: fé*(po.yci. — megírtam, úgy hogy meg van írva, úgy hogy megvan az írás; izézkftfa = megütöttem, úgy hogy meg van ütve, rajta van az ütés; ezek a körülírások azonban természetesen fordításra nem alkalmasak. Másodszor pedig — és ez az új nehézség, melynek megfontolására most hívom fel először olvasóim figyelmét —: a megírtam és megiratott terminativ történésű magyar perfectumokat is, de még sokkal inkább az írtam és Íratott alakokat, nemcsak a perfectum achronistikus alakjának érthetjük, hanem elbeszélő múlt alakoknak is. Ez esetben megírtam nem: fé^pa^a, hanem: Sfpa$a görög alaknak, írtam pedig, melynek tövét cursiv-durativnak érezzük, egyenesen Ifpacpov görög imperfectum alaknak felel meg. Az írtam és Íratott igekötőtlen alak nem is érthető másképp, mint így; a megírtam és megiratott érthető achronistikus állapotjelzőnek is, de csak az igazi, tősgyökeres magyar érti így, a nagy többség okvetetlenül történést-elbeszélőnek érzi,16

) a mint hogy csakugyan többnyire az is. A passivumban kedvezőbb a helyzet, mert ezek az alakok -va -ve képzős igenévvel (passiv értelemben) körülírhatók, úgyhogy az ál-16) Erre a kérdésre: «Hol

van a gazda?» a legtöbb terézvárosi ember ilyenformán hajlandó válaszolni: «el van utazván, mert az (leiutazott* terminativ perfectumból nem érzi ki a meglévő állapotot konstatáló értelmet, hanem csak történést elbeszélőnek használja. A -va, -re-képzős igenévvel való körülírások ezért vannak annyira elhatalmasodóban. A passivum elkerülésére mindig szívesen használta őket a magyar nyelv (megiratott = meg van írva), s most aztán már az activ állapotjelző perfectumot is kiszorítják a használatból. Az igekötőtlen, cursiv-durativ értelmű állapotjelzőt meg viszont hajlandó a budapesti magyar (persze német kaptafára) perfectum értelemben használni. ((Alapítva 1858» (Czógfelirat). «Zárva» (Villanyos-kocsi ajtón). «Elégedve van a fiammal tanár úr?» (Aggódó szülő kérdése). «Házasodva» (Képes levelezőlap felirata). «Értve?» (Verstanden? Vöröshegyi Dávid kedvelt kitétele). Pedig ez a hiba meg éppen ellentétes az előbbivel. Nyelvtudományi Közlemények. XXXVII. 7