Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - I. 80

AZ ÚGYNEVEZETT IGEIDŐK ELMÉIETÉHEZ. 89 nyitott ajtót már becsukva, azaz: parancsát máris végrehajtottnak látta, s annak jelezte. <•-•• 9. Állapodjunk meg itt egy kissé. Külön szakaszt szánok ugyan értekezésemben a hagyományos nyelvtan hibáinak meg­magyarázására, de a most szóban lévő példa, a régi görög gram­matikusok hirbedt példája, annyira tanulságos, hogy fel akarom használni az elmélet megvilágítására is. Történelmi tény ugyanis, hogy az igebeli idöelmélet zavara ennél a perfectumalaknál, s más hasonlóknál kezdődik a görög grammatikában. Ugyanis a görög grammatikusok összetévesztették a perfec­tumot a praeteritummal (az achronistikus állapotjelző igealakot a múlt igealakkal), s a xsxXsfar&O) alakot mint multat igyekeztek magyarázni. A magyar (szabadabb) képzőket (legalább idegen hatás nélkül) senki sem tarthatta volna idői jelentósüeknek. A görögben azonban, később még kifejtendő okokból, a gram­matikusok korában megeshetett ez a tévedés. KexXsíaíhi) szerin­tük múlt idejű parancsoló mód; azon tanakodtak már most, hogyan lehetséges múlt dolgot parancsolni, holott pedig — ezt Ők is felérték észszel — minden parancs csak a jövőre vonat­kozhatik. Hibás levén okoskodásuk alapja, helyes eredményre természetesen nem juthattak.11 ) Helyes eredményt csak úgy kapunk, ha ragaszkodva ahhoz, a mit az időkről tudunk, szigorúan elkülönítjük tőlük a törté­nésnek képzelethez szóló állapotát, a jelen esetben a befejezett­séget, melynek a klasszikus görögségben semmi időbeli jelentése sincs. A xexXeíaíkö alak jövőre vonatkozik, de semmiféle időt ki nem fejez, mert az idő kifejezését a nyelv mellékesnek tar­totta; nem is szabad hát benne semmiféle időalakot konstatálni. Mikor az Ilias hőse té^vaík perfectum alakkal hallgattatta el legyőzött ellenfelét (XXII, 365.), nem múlt időben, nem is «jövőmultban» (!), de nem is jövő időben parancsolt, haíiem min­den időbeli vonatkozástól függetlenül, idő kifejezése nélkül, de n) Némely modern grammatikus (pl. RIEMANN-GOELZER i. m. 281.1.) ebbfil az alakból azt érzi ki, hogy az, a ki mondja, parancsának tüstént váló végrehajtását várja («une chose, qui dóit étre fait immédiatement»). Igaza van, de grammatikai és lélektani magyarázata helyett csak stilisz­tikai hatását jelöli ezzel az alaknak. A perfectumos parancs azért hangzik szigorúbban, mert teljesítése már az igealak jelentésében feltételezve van. Azért ha nem is formailag, de lélektanilag helyesen fordítható magyar indicativusszal is, pl. xÉTvaSt = meghalsz! A németben megvan a perfec­tumos parancs (pl. a katonai vezénylet nyelvében), még pedig magával a perfecti participiummal (GOETHE, Götz: «Was sich widersetzt, niederrie­stochenln — «Nur nit viel geschimpft, Hánsel!» v. ö. «Stillgestanden!» stb.). És ezt a participiumot HEEMANN WUNDEELICH (Der deutsche Satz­bau, Stuttgart. 1892, C. 13. 1.) «Participium Prseteriti» nek nevezi!!

Next

/
Thumbnails
Contents