Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)
Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - I. 80
90 GYOMLAY GYULA. befejezett történésű alakban, mert bosszúra sóvárgó lelkében máris halva látta rimánkodó ellenfelét. Ha már most mi ezt az alakot latinra «morere», magyarra «halj megy> alakkal fordítjuk, akkor éppen a befejezettséget, s vele azt a bizonyos helyzet- és állapotjelző névszói elemet hagyjuk kifejezetlenül, mely a görög perfectum értelmének fősajátsága. Pontos fordítása tehát: «mortuus esto, légy halott, v. légy meghalva!» Csakhogy persze sem a latin, sem a magyar fantázia ez esetben nem olyan élénk, mint a görög, s így nem is vált szokásossá egyik nyelvben sem a befejezett történésű parancsolás. (Tiltásnál a latin is igen szerette. Erről a maga helyén majd szólunk.) 10. A görög perfectum értelmének kellő megvilágítása czéljából, de meg azért is, hogy HOMEROS interpretatióját a vele foglalkozóknak e tekintetben megkönnyítsük, végig szándékozunk tekinteni a legnevezetesebb homerosi perfectum-alakokon. De e czélból nem szabad csupán, vagy első sorban a perfectumnak indicativus alakjait vizsgálnunk, mert így könnyen ugyanabba a tévedésbe eshetnénk, mint a régi görög grammatikusok, sőt néhány újabb is.12 ) Az eddig megbeszélt alakok kategóriáit, s e kategóriák rangját a következő táblázat tüntesse fel. Különösen jól jegyezzük meg, hogy a legeslegutolsó sorban lévő négy indicativus-alak kivételével a többi alak mind időtelen, achronistikus. Legutolsó, legkisebb rangú kategória: az idő.13 ) 12) A SZINYEI ENDRE-féle 188^-ban megjelent görög nyelvtanban pl. ezeket a mondatokat olvasom: -oXXai xiov zSXttat,. ., tfj Kípovo; ávőpeía r,Xeu.SrepcovTai. 'OpeaTr,; .... öisb xíov 'lipivúwv osoiW.xai (1. ford. gyakorlatok, •17. 1.), melyekben a perfectumokat e szerző nyilván elbeszélő alakoknak használja, holott ilyen achronistikus formában az igéket csak az állapotokat mint meglévőket konstatáló, Kimon v. Orestes korabeli görög ember mondhatta volna. rA) Érdekesnek tartom értekezésem eme helyén idézni WUNDT következő szavait (Völkerpsych. I. 2. 204. jegyzet): «Es scheint mir ein eigentümliches Missgeschick zu sein, dass selbst die historische und genetische Sprachforschung immer noch nach dem Vorbild der altén Grammatik an die Spitze der Betrachtung des Verbums die Tempóra zu stellen pflegt, denen sie dann erst die Módi und zuletzt die Genera (W.-nál ez a terminus az actiókat is magában foglalja!) folgen lásst, eine Anordnung, die derjenigen, in der sich die Formen wirklich entwiekein, genau entgegenláuft. Unter allén Verdeutschungen, die man für das ,Verbum' wáhlen konnte, ist darum auch das im 17. Jahrhundert in der deutschen Grammatik aufgekommene ,Zeitwort' eine der unpassendsten, weil es ein Merkmal bezeichnet, das dem Verbum ursprünglich überhaupt nicht und auch spáter eigentlich nur als ein sekundáres zukommt. ,Aktionswort' oder noch besser ,Zustandswort' (már t. i. a Zustand szónak WuNDT-féle értelmében) würden passendere Eenennungen sein».
