Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - III. 276

AZ ÚGYNEVEZETT IGEIDŐK ELMÉLETÉHEZ. 303 a magyarban is ezt: «úgy látom, úgy hallom, úgy értesülök») pl. Soph. Trach. 68. xai 710D xXóei? vív, TSXVOV, iSpaa^ai ^ovó?; 72. aXX' s^acpsítat xoöSs f' w? s^ó) xXów ; Oed. C. 527. w? otxoóto; különösen kedvelt kitétele az a görög szónokoknak : 1. pl. Demosth. de falsa leg. 72. El? TOÖT' avouőeíac; . . . autöv ^siv axoúw, GÁats stb., v. ö. ugyanott 80.; w? Ifw Tcov^ávo^at (1. pl. u. 0. 182). Ugyanilyen általánosító functiójú az achronistikus imperfectum, de kissé más lélektanú, ha meglévő irodalmi munkák szerzőiről szólva a verbum dicendi-t achronistikus imperfectumban használjuk, pl. HXoúzapyoc, Xáfet, v. fpácpsc. Ilyenkor az achron. imperfectum alakkal a perfectumé is váltakozhatik (féYpacps, stpTjxs, stb.) éppen olyan értelemben mint amaz : mert mindég és mindenütt meglévőknek, az emberiség köztulajdonának képzeljük az illető műveket. Ha azonban elveszett mii szerzőjéről beszélünk, akkor természetesen múlt időt használunk (iXs^e, l'cpyj, ife^páfst, SlpfjXSt). Hasonló az alakhasználat meglévő irodalmi művek tartalmának ismertetésében is, mikor nemcsak magáról a szerzőről szólunk, hanem a munkában előadott tényeket is ismertetjük. A modern közéletben leggyakrabban olyankor figyelhetjük meg ezt az előadást, ha valaki valamely színpadon hallott színműnek, vagy elolvasott regénynek stb. tartalmát meséli el. Ilyenkor voltaképpen nem elbeszéli az ember az eseményeket, mert hiszen nincs is joga az elbeszélő szerepének játszására — hanem ismerteti, hogy mi történik az illető műben. Múlt alakokat tehát csak olyankor használhat, mikor a történet !

cselekvény) előzményeit adja elő, kivált, ha nem az illető műből, hanem saját tudásából vagy saját kutatásaiból veszi őket. Látni való, hogy ennek az alakhasználatnak lélektana más, mint az ú. n. prsesens historicumé. A preesens historicum használatakor múlt események közé képzeljük magunkat, az ismertető imperfectum használatakor mint köztulajdonról, általánosító hangon szólunk a szerzőtől előadott eseményekről. Nyilvánvalóvá teszi ezt a külömbséget az az eddig senkitől észre nem vett tény, hogy tartalom ismertetése alkalmával a görög nyelvben is nemcsak az imperfectum achronistikus alakja fordul elő, hanem hogy ebben az előadásban közönséges a perfectum achronistikus alakja is, mely mint fennebb különös nyomatékkal jeleztem, prsesens historicummal a görögben sohasem váltakozik. A görög szónokok beszédeihez készült ú. n. üTTÓö-eais-ekben tömérdek ilyen imperfectummal váltakozó perfectumot találunk, még pedig nem csupán magukra a szerzőkre vonatkozó kitételekben (1. pl. Arg. ad Demosth. 01. I. (8) SISÍXSXTOU ó pirjuop, 01. III. (27) SéSoixs 6 AYjjxoaO-sv/jg, u. 0. (28) Tiapatvsl xai. xé)rp71 tat* de Cor. (222.) cprjaí. (Aiayí-TYJ?) . . . xé yp7] c a t . . . 6 §s pVjtcop [xsaa TS&SIXS xá Tcspl TŰ>V