Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)
Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - III. 276
29S GYOMLÁY GYULA. stilisztikai eszközéről mondott le, mikor az átképzeléses előadást a maga teljességében (a magyarhoz hasonlóan) ki nem fejlesztette. Ugyanis fontoljuk meg csak bővebben, mi következik ebből a tényből, hogy az ógörögben az átképzelés jelzése csak a «preesens» historicumra szorítkozik? Az, hogy valahányszor más actióra, perfectumra, vagy éppen aoristosra van szükség, a görögnek ki kell zökkennie a konstatáló előadásból, s elbeszélő (múlt) formákat kell használnia. így válik aztán lehetségessé sőt elkerülhetetlenné a görögben az ilyen, minden más nyelvben lehetetlen, ugráló előadás, mint a milyet pl. ez a sophoklesi kérdés mutat (Antig. 406): xal TKO? 6 patai xaTtikqTtxoc, ^péd-v]; = hogyan mutatkozik és fogtátok el? — Ha Arany Toldijából egy átképzeléses strófát görögre akarnánk fordítani, néha többször is át kellene zökkennünk konstatálásból elbeszélésbe, elbeszélésből konstatálásba. «Elvonult (aor. elbeszélő múlt!) a tábor, csillapul (konstatáló achron. impft.] morajjá : Ezt a szél elhordta (aor.), azt a por takarja (igekötős konst. impft.). * A magyarnak elvonult — most, a pusztán, a hol vagyunk. A görögnek akkor, a pusztán, a hol nem vagyunk, mert, sajnos, az íróasztal előtt vagyunk. A magyarnak elhordta = most; a görögnek akkor. De csillapul, takarja, a görögben is lehet konstatáló imperfectum (praesens historicum), s a nevezetes az a dologban, hogy ez a kétszeres ki- és visszazökkenés éppenséggel nem zavarná a görög költőt és hallgatóját. Mert Homerosban ugyan nincs prcesens historicum, de a későbbi költészetben, kivált a tragédiák elbeszélő részleteiben tömérdek rá a példa, hogy aránylag rövid részletben nem kétszer, hanem ötször, hatszor tapasztalhatjuk ezt a ki- és visszazökkenést. SOPHOKLES Elektrájában a híres delphoi szekérverseny elbeszélésében (681—763. Dindorf) a 725. sortól a 749. sorig hatszor zökken vissza az előadás elbeszélő hangba és ismét vissza a konstatálóba (725, 732, 736, 743, 746, 749.). S ez koránsem kivételes eset a tragikusoknál: ellenkezőleg, éppen ez mondható rendesnek (L. Aias, 51—73, 285—330, 749—783. mindig kétszer át- és vissza; Oed. 11. 1237—1285. négyszer; Antig. 1193—1243. háromszor, stb.). S egészen így áll a dolog a görög prózában is. LYSiAS-nál Euphiletus diegesisében (1, 22-25.) háromszor, PLATÓN Protagorasában a mythos előadásánál (XI. f. 320. D—321. E) ötször változik ilyetén módon az előadás. S legfeltűnőbb a dologban az, hog>j akárhányszor nem is változik az actio; míg a hasonlatokban, s általában felvett situatiók jelzésében sohasem fordul elő az imperfectum (és a perfectum) múltja, addig a praesens historicummal felváltva, vagy annak környezetében az is sűrűn elő-