Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - III. 276

AZ ÚGYNEVEZETT IGEIDŐK ELMÉLETÉHEZ. 2y7 rint pl. Arany Toldijának I. énekében az ilyen átképzeléses (mert a pusztára kell magunkat képzelnünk!) konstatáló (nem elbeszélő!) perfectum alakok pl. 2, 7 : felült Lackó. . . . vagy 14. 1. Elvonult a tábor .... görögre csak aoristosokkal volnának fordíthatók, s általában nem átképzeléssel, hanem a konstatáló előadásból kizökkenve: elbeszélőleg. A dolgot a görögre nézve azért mondtam csodálatosnak, mert hiszen a hasonlatokban való achron. imperfectumoknak meg az ú. n. praesens historicumnak lélektana voltaképpen teljesen azonos. Ott is, itt is az előadó mint szeme előtt fejlődőket jelez őt csak képzeletében környező situatiókat. A külömbség csak az, hogy amott a felvett elképzelt situatio minden időre érvényesnek gondolható, a praesens historicummal jelzett események pedig valósággal csupán a múltba tartozhatnak. Akármint áll is a dolog, az ógörög nyelv a közvetetlen előadás legfontosabb pótot jelez. Nem tartom ilyeneknek (azaz igazi «prsesens historicumok»nak) az irodalmi művek tartalomismereteiben lévő alakokat sem, melyekről mindjárt tüzetesebben szólok. Ellenben az újgörög elbeszélésben, kivált múlt állapotokat leiró részletekben, de múlt történések elbeszélése belyett is, állandóbban, következetesebben találjuk a prses. historicum alakokat, sőt álláspontcserés perfeetum alakok és időalakok is előfordulnak a «praes. historicumok)) között, jóllehet nem olyan sürün, mint a magyarban. A Sue-íéle de Juif Errant Andreadis f. fordításában, pl. a II. kötet 2. fejezete (a vihar és a hajótörés leírása) így kezdődik: eH SáXaaaa l^ypiw-Síiax íuvuETÍpaxTai (!) ... Tftepávo) .... uuviüíoOvTit {tapsí? oyxoi vscpwv . . . ZWVT) ácapoü ... xaxax aXűjtTEi . . . T«, auf/.7:X&YfJ.axa TWV 6-íáXwv 7:ET&<JJV, el; fí)v ppiSst í) ... ázTTJ. 'A-ioTspio ... áviöpuxat xo opouptov KapoojiíXXír,?. HéyBi ~t sXotov . . . I/.xpoŰEXat ~poi; XTJV áxxrjv . . . "HoTpait (a situatióban bennmaradó állásponteltolódásos múlt aoristos !).... Tijv avoXa^fjV StaSá^exat úrcóxwcpo? xpóxo?, stb. stb. Hogy ebben a részletben az összes igealakok (tehát a auvxExápaxxca perfectum és az rjaxpac^í aoristi prseteritum is) a viharnál magát jelenlévőnek képzelő író álláspontjáról vannak használva, nem pedig az írót vagy az olvasót tényleg környező valósághoz mérten magyarázandók, gondolom, nyilvánvaló. De még világosabb a dolog a következő példában, melyben a xpó [/.'xpoü adverbium nem a tényleges «jelen»-hez képest jelez «kevés időköztw, hanem a felvett situatióhoz képest. Ez a hely egy Skokos-íele dramatizált humoreszkből való (Sasáxou íjjj-epoXó-fiov 1891. 246. 1.) ; a második jelenetet megelőző helyzet itt így van -— nem elbeszélve, hanem jelezve az odaképzelt publikum számára: llap7JX3sv ^'5rj xb (j.eaóvu*xiov. C

H x. IlepőíxT]? á'y_£i (1) ájioaupSíj eís xbv xcuxwva XT]C. c

O x. rispöíxr,: I^e'axpE'ie

TI pb [Aixpoü zlc, xb ou>p.áxió\/ xciu. Móv7] íj OoEXsca [iávei(!) aYpu^vo? s'; xbv E£Ú><JXÍ]V. Asv Ive't rjauyíav... /.óbíjxat, ^r^oivXíi, [j.ovoXoyE"i, oxsvá^Et stb. stb. Itt az tytt ároaupSrj achron. perf.-on kivül két múlt aoristos is van, mely mind a kettő a felvett situatióban marad, s mint annak előzménye múlt alakú. Látjuk egyúttal az utóbbi példából, milyen bajos sokszor a prsesens historicum meg a mindjárt szóbakerülő ismertető imperfectum közt a határvonalat meghúzni. (A görög szónokok hypothesiseiben található perfectumok már nagyon emlékeztetnek erre a Skokos-féle alakhasználatra.)