Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - II. 196

AZ ÚGYNEVEZETT IGEIDŐK ELMÉLETÉHEZ. 231 beszélés időpontjával. Hogy azonban valósággal jelentenék a jövő időt, azt már az is erősen kétségesnek tüntetheti fel, a mit fennebb (a 19. pontban) a perfectum optativus alakjainál tapasztaltunk, hogy t. i. ilyen syntaktikai összefüggésben azok is jövő vonatkozásúak. Hozzáteszszük, hogy az imperfectum optativusai is ugyanilyen functiójúak hasonló mondattani összefüggésben. L. pl. Soph. Philokt. 895.: ti Svjta Sp(j>[i' £70) TOOV&SVSS 75; (mit csináljak"?) Horn. 9,459.: sí . . . 7SV010, x<j> xá oí sfxécpaXos 'ö-stvopévoio paíoito icpbc, ooősi, a Kyklops beszédében; «agyveleje a földre feccsengetne, a mint ütögetném . . . .» és a kk. borban : KáS ős x' Iftöv XTjp XcocpYjosts xaxaiv (ez már aoristos!) = «és az én szívem felüdülne, lecsillapodnék». Xen. Anab. VI. 0, 18. a có C 0 t a •»> s áacpaXü)!; = biztos menedékben lehetnétek. Agasias beszédében. Arist. Vesp. 1431. ipSot ctg ijv sxaaroí; -eiSeíij TS/VYJV = «foglalkozzék ki-ki azzal a mesterséggel, melyhez ért». Fölösleges több példa. Látnivaló, hogy a jövő vonatkozást csak a modalitás és az egész helyzet érezteti; maguk az actióalakok rendes, már ismeretes functiójukat viselik ilyenkor is: a perfectum állapotot, az aoristos pillanatnyi történést, az imperfectum cursiv-durativ történést jelent, tehát az idó'viszonyt az aoristos optativusa éppen olyan kevéssé fejezi ki, mint a perfectumé vagy az imperfectumé. Múltra vonatkozó kívánságot vagy föltételt szintén nem fejezhet ki az alak, csak ráérthető, még pedig, itt már nem is a syntaktikus viszonyok, hanem csupán csak a helyzet miatt. A ki nem ismeri a szóban lévő helyzetet, jövő vonatkozásúnak is érezheti az optativust. Előfordul pedig ilyen múlt vonatkozásban az aoristos optativusa oratio directában ezer eset közül talán kettőben, vagy háromban. Múlt kívánnivalóra vonatkozó kívánságot, óhajtást csak egyetlen egyet tudok ilyent Homerosban; azt is csak az Odysseában (18, 79.): vöv JJLSV pj-c sv/js, (3oo-7due, (T/JTS févoio = «bár ne születtél volna!» Más összefüggésben, az ellentét nélkül ({jáfrc' SUJ?) a YSVOIO alakból jövő vonatkozást éreznének ki, 1. pl. Soph. Aias, 550.: & iza.1, YSVOIO (bár csak lennél boldogabb!) rcatpöc soto^éatspo?. Hasonló ehhez ez a dubitativus v. iussivus árnyalatú kérdő példa: Theokr. XXVII. 54. «Sokan kértek feleségül, de egy sem tetszett .... xal ti, y'ikoQ, ps£ai(ju; = «és mit tehettem volna (quid facéréin mit kellett volna tennem), kedvesem ?» Valamivel gyakoriabbak, de szintén igen ritkák a potentialis és conditionalis értelmű múltra vonatkozó alakok xsv v. av particulával: I. 232. vöv ocv őotata Xa>p7jaaio — most utoljára sértettél volna, Ach. beszédében; IV. 223. ív •8-' 00% áv PpíCovta tőoi? (nem láttad volna, non videres lustálkodni A.-t, t. i. ha ott lettél volna, a költő' elbeszélésében; V. 311. xoú vo xsv IvíK ájróXotto áva£ ávőpwv Aheíac, = 16*