Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)
Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - II. 196
AZ ÚGYNEVEZETT IGEIDŐK ELMÉLETÉHEZ. 227 hogy melléktörténésnek legyen érezhető, mintha participium volna (ávéfJioo évsixóvTOc, d-slaa {j-évo?, xaXsaávTcov aottöv). Ha azonban a syntaktikai viszony, mint az eddigi példákban, nem jelzi a melléktörténést annak, mindig kérdéses lehet az elözményesség öntudatossága. Mellékmondatban már inkább érezhető, mert ilyenkor a melléktörténés syntaktikailag is annak van jelezve. Pl. 9, 305. OD xsv 8ová|iea8, a ajrwaaaO-ai Xí&ov, ov rcpoaétfapcsv ( — quam apposuerat); 1, 2. OQ {j.áXa rcoXXá TcXáy^thj, ercei Tpoírjs.... izxókísd-pov lítepaev. Rendkívül érdekes efféle példa Herodotosból (I. 49.) ez: Kpotao? sdé&zo (TÖV )(p7]a[iöv), vo\LÍaa.Q [AODVOV etvai (jLavTTJiov tó ev AeXcpolai, Stt ol e£eDpY}xee, rá atkö? e7roÍ7]ae. Itt az aoristos punctualis történése a relativ mondatban szintén előzményességet éreztet, mint a latin plusquamperfectum: az érdekes pedig az, hogy a hozzávaló főtörténés éppen «plusquamperfectum »• alakú. A példa tehát nagyon alkalmas a latin és görög alakok közti külömbség megértetésére. (Csakhogy a latinban itt or. obliqua is kell, a mi a görögben nincsen: quoniam (v. cum) invenisset, quod ipse fecisset. Tanulságosabb a példa így fogalmazva: Tö IAOCVTVJIOV é£et)p^xee, xa Kpotaog e7roÍY]ae = oraculum invenit v. repperit, quod Cr. fecerat. A görög plusquamperfectumnak perfectum, az aoristosnak plusquamperfectum felel meg a latinban.) Az aor. indicativusa főmondatban egy másik aoristos után úgy, mint a participium is (v. ö. a 39. jegyzetet) néha azzal coincidens történésnek érezhető. Pl. IV. 157: w? os efíaXov Tpcös?, xatá 8' őpxta irtatá Ttávf]a<yy = «hogyan meglőttek a trójaiak ós (ezzel) lábbal taposták a szerződést)). 34. Nem jelölik meg az előbbtörténést bizonyos syntaktikai viszonyok közreműködése nélkül az aor. másik igeneve, az infinitivus, és a többi módalakok sem. Az aoristos infinitivusára nézve nincs is más tisztázni való kérdés, mint éppen az elözményesség értelme ; mert hogy időt nem jelöl, még nyilvánvalóbb, mint a participiumnál. Hiszen (az acbronistikus parancsoló infinitivust és az ú. n. infinitivus historicust nem számítva), magában nem is lehet állítmány, s éppen úgy kapcsolatban lehet múlt idejű, mint jövőidejű, vagy achronistikus igealakokkal. Ez nem szorul bizonyításra. Kérdés azonban: a punctualis actio infinitivusa kifejezhet-é előbbtörténtséget a főtörténéshez mérten? Mert biszen tudjuk, mennyire közönségesek a latinban az efféle kitételek: fecissc dicitur, dicebatur, dicetur, audivisse puto, putabam, putabo. Felelet: nem fejez ki, de az aoristos értelme nem teszi lehetetlenné, hogy az infinitivus így legyen érthető bizonyos főtörténések mellett, melyekben a későbbre való vonatkozás (szándékosság, akarás, kívánság stb. értelme) nem érezhető. Sőt ellenkezőleg, mivel (mint a
