Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - II. 196

224 GYOiILAY GYULA. multat! Multat, vagy jövőt értsünk-é rajta, azt csupán belőle eldönteni nem lehet, éppen, mert achronistikus: ez a főigétől és az egész syntaktikai viszonytól függ. Jövő elöbbtörténtséget jelent pl. ilyen helyeken (Odyss. 7, 189.): «Hajnalban még több vént híván össze (xaXéaavrs?) majd megvendégeljük (^sivíaaojisv, futurum v. aor. coni.) vendégünket)). Futurumnak, vagy aoristos coniunctivusának tekintendő-e a föige, ebben a példában nem világos. De nem is kell futurumnak lennie; elég, ha jövő vonatkozású a főige, hogy a vele syntaktikai kapcsolatban álló achronistikus aor. partíc. is jövő vonatkozású legyen már, t. i. ha időbeli vonatkozását is kutatjuk, a mi közömbös és felesleges munka. Pl. (Od. 7. 224): «Meglátván, v. ha majd megláttam (íSóvta) birtokomat .... ám hagyjon el (k'möi, aor. optativus, jövő vonatkozású) az élet!» Múlt elöbbtörténtséget jelent viszont ilyenekben: (II. I. 6.) «mióta összeperelvén (epíaavts) szétváltak)). Vagy (II. I. 9.): 6 yáp (taaiXrjí yoXoid-elc, voboov ává arpaiöv a>pae == «ez, megharagudván a királyra, betegséget támasztott)). [«j'elen» elöbbtörténtséget nem jelenthet, mert «jelen idő» tudvalévőleg nincs, ha valaki arra gondolna, hogy ú. n. «jelen» főigével is lehet viszonyban aor. partic, vizsgálja meg a példákat, s tapasztalni fogja, hogy maga a főige sem fejez ki, de nem is jelent sohasem «jelen» időt».] Nehezebb elhatárolni (determinálni) a perfectum participiumával, mint az imperfectuméval szemben. De, ha ragaszkodunk ismeretes meghatározásainkhoz, nem lehet az értelmi külömbségben kétség. Ez az értelmi külömbség sokszor magának a görög írónak szempontjából is igen lényegtelen. Pl. a már idézett példában (II. I. 6.) e helyett: /oXwö-ei? vobvov apás, ezt is mondhatta volna a költő (ha belefért volna a versbe): %pyo\(a[LévQ<; wpas, mert hiszen Apollón a főige történésekor, sőt azután is haragos állapotban volt. Igen sok ilyen aoristos participium van Homerosban, mely helyett a megfelelő értelmet, a igenévvel, melyet a magyar nyelvtan nem teljes joggal nevez szintén állapotjelzőnek). A főige történésével egyidejű állapotot nem jelenthet, mert nem állapotjelző alak. Egyidejű történest sem jelenthet cursiv-durativ főtörténés mellett, mert punctualis actió, és partieipium. Punctualis főtörténe's mellett azonban jelenthet néha vele egybeeső (coiincidens) melléktörténést. A kik az aoristos participiumának (a másik túlságba esve) még elózményes értelmét is tagadták, nem vették észre, hogy az összes homerosi példákban, melyekben az aor. participiuma nem jelenthet előzményességet, s a melyekkel tételüket bizonyítják, az aor. participiumához tartozó főtórténés is aoristos. L. Például Cauer összes példáit, Grammatica militans2

, 97. 1.: IV. 535. )(aaaáu.svoc nzkz^íyjir/, XIII. 358. licaXÍá|«vtS{ xávuaaocv; XXII. 463. I'UTTJ rca^Trjvaaa; 14, 35. ó[io/.).r[aa; asusv fueuev is aor., nem impft.! a két alak egyforma!l; 15, 13. <páfwoi őocaacéizevoi; 17, 330. vsüas xaXéaa?, 17, 301. ájtoj^óptja-co őáxpu XaSwv Kűp-atov (ez Cauer szerint éppenséggel utóidejű aor. partieipium. Nem tudnám, miért? ?)