Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - II. 196

AZ ÚGYNEVEZETT IGEIDŐK ELMÉLETÉHEZ. 223 Az aoristos mód- és igenévalakjainak functióját az után, a mit a perfectuméinek tárgyalásában tapasztaltunk, más. itt czélszerűbb sorrendben tárgyalhatom. Alapértelmük az aoristos fenn kifejtett általános értelme: punctualis, nem fejlődőnek képzelt történés (vagy valamely állapotban való belejutás). Functio tekintetében már most némileg összetartoznak a participium és az indieativus olyatén módon, hogy a participium használata az indieativus bizonyos functiójára nézve is felvilágosítást ád. Azért a participiumról szólok első sorban. A participiumok syntaktikailag (nem aoristos voltuk miatt!) többnyire egy másik igével kifejezett történéssel kell, hogy viszonyban legyenek, még pedig mindenféle actiótő participiuma. Ez a viszonyítás kétségtelenül későbbi fejlemény, mert a gondolatok subordinatióját feltételezi, a mi primitív nyelveknek (ós a gyermeknyelvnek) nem szokása. A participiumok ilyen használatát bizonyára az irodalmi nyelv fejleszti ki, mert műveltebb emberek közönséges beszédében sem igen szokásosak. A homerosi nyelvben még elég gyakran találkozunk efféle mellérendelt kapcsolatokkal (II. I. 33): s5Sstosv 5' ó Yépwv xai ercsíö-cto fióthj) = megijedt az öreg és engedelmeskedett; fejlettebb nyelvén ezt a görög már úgy fejezte volna ki: őeíaa? STCSÍ^STO == megijedvén engedelmeskedett. Mihelyt egyszer participiumba kerül az ige, a másik, főtörténéssel való kapcsolat syntaktikailag is kifejezésre jut. Mármost a perfecta actio participiuma, mint már láttuk, a főtörténéskor meglévő állapotot jelenti. Az imperfecta actióé nem jelenthet egyebet, mint a főtörténéskor fejlődőnek vagy meglévőnek képzelt történést, mely az előtt, akkor, és azután is tarthatott. BTJ Se xat' ODXDJMTOIO xap^vwv /COÓJJISVCK; x^p (II. I. 46.) = elindult lefelé az 0. csúcsairól haragudva szívében ; XTJSSTO '(áp Aavawv, őu pa #vir]<3%ovTa<; ópato = sajnálta D. ivadékait, hogy pusztulni (pusztulásban, mint pusztulókat, egymásután elhalókat) látta őket (II. I. 66.); o ocptv sucppováiov áfopTjoaTO — ez, — mint jóakarójuk — szót emelt (II. I. 73.); OUUQ i[isö £Ü>VTO<; xal Ircl yd-oú SépxofAévoto .... xsíP

a

? srcoíaet

= senki, még én élek és a földön széttekintgetek, nem emel rád kezet (II. I. 88) stb. Mit jelenthet mármost az aoristos participiuma. a punctualis actióé ? Mint participiumnak, a főigéhez képest ki kell valami melléktörténést fejeznie; mint aoristos, punctualis actio, nem jelenthet mást, mint a főige történésekor megtörtént történést?®) De nem ságával vesződik: azt próbálja megmagyarázni. Hasonlóképen sok gondot okoz neki a ypá^ov («írd, v. írj», de csak egy bizonyos, határozott alkalomra gondolva) imperativus állítólagos multsága is. *•) Történést, nem (egyidejű) állapotot (ezért, ha pontosan akarjuk fordítani, nem szabad -va -ve állapotjelzővel fordítani, hanem a ván -vén