Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - II. 196

222 GYOMLAY GYULA. egyszerre csak kimúl, meghal; wcp&rjaav = várakozás ellenére, egyszerre csak üreseknek bizonyulnak. Összefoglalásul és végeredményül tehát kimondhatom, hogy 1. az aoristos empiricus, a mennyiben megvolna is, nem jelent szokásos történést, hanem ellenkezőleg, egy tapasztalt esetre hivatkoznék, a hallgatóra bízva az eset általánosítását, de 2. valószínűleg a hibás lélektanú terminusok közé tartozik, mert használata a terminust meghazudtoló lélektani okokon alapul.37

) 33. Az aoristos többi módjairól (az imperativusról, conjunctivusról) és igeneveiróí (infinitivus és participium) az a fő tudnivaló, hogy achronistikusak, azaz semmiféle idó't sohasem jelentenek, s e szerint minden időre egyformán használhatók. Nincs is meg bennünk a múlt idő jele: az augmentum. A nyelvtan történetében éppen az a tévedés rontotta meg évszázadokon át a helyes felfogást, hogy mindezeket az alakokat vagy egészen elfeledték az indicativus mellett (az aoristos terminuson csak az indicativusi értették) vagy múltnak tartották valamennyit, mint az indicativusi38

) 37) Ez idő szerint még csupán idézetekből és ismertetésekből tudom, hogy DELBRÜCK: Vergleichende Syntax ez. művének II. kötetében, mely 1897-ben jelent meg, az aoristos gnomicust «von einer angenommmen Gegenwart aus bestimmt»-nek magyarázza. (L. pl. CAUER Grammatica militans ez. művecskéjének 10i. lapját, hol Cauer — a nélkül, hogy czáfolná, — (igekünstelt»-nek nevezi Delbrück magyarázatát.) E szerint, bár az én elméletem 1897-nél régebbi időkbe nyúlik vissza, az aoristos gnomicusra nézve a fődologban szívesen elismerem Delbrück elsőbbségi jogát. Meg kell jegyeznem azonban, hogy az én eredményeim az aor. gnomicusra nézve is, az időhasználat minden más sajátságára nézve is három idevonatkozó munkától teljesen függetlenek : MUTZBAUER és HERBIG értekezéseitől és DELBRÜCK Syntaxisától. E két német értekezésnek, melyeknek tárgya az enyimmel majdnem azonos, és Delbrück Syntaxisa tárgyamra vonatkozó részének tüzetes tanulmányát éppen eredményeim önállósága és megbízhatósága érdekében évről-évre akkorra halasztottam, ha majd az én munkám elméleti része megjelenik. Tőlem nem függő okokból a közzétételnek mostanáig kellett késnie, sőt mivel értekezésem most is csak részletekben jelenhetik meg, az eredmények összehasonlítását még mindig idő előtt valónak találom. Megegyeznek-é az én eredményeim a megnevezett három tudóséival vagy jobbaknak találom-é az övéiket, vagy helylyel-közzel tán én helyesbíthetem-é azokat, minderről értekezésem történeti részében fogok számot adni. (Az «angenommene Gegenwart» kitétel, a mennyiben nem Cauer, hanem Delbrück kitétele, ámbár egyrészt a fődologban helyes magyarázatra enged következtetést, másrészt Delbrücknél is mindenesetre a terminusok hagyományos, helytelen használatára mutat. Kérdés, mit ért a «Gegenwart» terminuson? Ha «jelen időpontot)), akkor az aor. gnomicus magyarázatára nézve nehezen vagyunk egy véleményen.) 38j Már Apollonios Dyskolos is, a osyntaxis atyja». L. Bekker kiadását 251 és kk. (Koraisnál 175. 1.). Itt ennek a mondatnak: EI'SE, M Szol, KocS-Zpoíiu.: TJJV "iXtov (= bárcsak elpusztíthatnám Ilioszt) állítólagos múlt-