Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - II. 196

220 GYOMLAY GYULA. kább kievezzük a multságnak a hirtelenséget jelző' functióját, de sohasem olyan erősen, mint azokban a (homerosi) példákban, melyekben az aoristos nem megelőzi, hanem követi az imperfectumokat és perfectumokat (1. fenn, kül. XVII. 53., 98.) Ha tehát aor. gnomicusnak vagy empiricnsnak azt a múlt aoristost értjük, melylyel egyszer tapasztalt múlt esetre hivatkozunk a végből, hogy a hallgató levonja belőle a jövőre nézve meríthető tanulságot, vagy hogy általánosítsa a például felhozott múlt eseményt: akkor ezek a Herodotos-fóle aoristosok sem tekinthetők aor. gnomicusoknak, s a velük rokon Platon-félék sem. (L. pl. Protag. XXVIII. 342. E. své(3aXs pTjjxa: «egyszerre csak közbevet egy mondást.))) Nincs tehát aoristos gnomicus? — Ha szó szerint értjük a terminust, t. i. gnómákban, sententiákban előforduló aoristosnak, akkor kétségkívül el kell ismernünk a lételét. De ha aoristos empiricusnak (az éppen előbb is jelzett értelemben) veszszük, annyi legalább is kétségtelen, hogy minden olyan esetben, mikor a beszélő képzelete egy egész eseménysort a maga fejlődésében mutat be, azaz: mikor az aoristos múltja acbronisticus indicativus alakok közt fordul elő — az aoristos és multsága az illető situatióban való bennmaradás mellett magyarázandó. Igazán aoristos empiricusnak tehát az aoristos csak olyankor volna érthető, ha a situatio többi elemei is csupa aoristosokkal vannak kifejezve. így pl. ebben a homerosi hasonlatban (XIII. 389.): TJpure 8' Ö)<; ozs xtQ dpbc, ^ptTusv, yj á^spwtc, TJS TííiüQ pXw'O-pyj, r^vt' oopsat téxtovec ocvőps? i$áta{W5V TcsXsxsaai vsTrjxsat vyjt'ov stvat* &c, ó . . . . JtfÍTO. De szerintem itt is helyesebb az. íj p t % s v aoristost a situatión belül máris múltnak felfogni, s így fordítani: «mikor egyszerre csak ledőlw, az i$éia|jtov-t pedig előzményjelzőnek: «melyet kivágtak)) azaz szintén a situatión belül maradó múltnak. A w? adverbium mellett álló ors időhatározó csak ilyen magyarázat mellett nem felesleges. Lássunk még egy példát (III. 33.): <t)£ 5' OT£ XÍQ TS SpáXOVta t§Ó)V TZCÚávOpGOC, a 71 £ O T 7] oöpso? sv $i]a<3-QQ, OTTÓ ts ipópLo? IX X a {3 8 YUta, o.ty t' áv s/íópTj a s v, a>xpó<; rs juv siXs jcapeiáts, oíc, (5AXs|av5pos) autig %a#'

S[JLIXOV sdu Tpwtov .... Ebben a hasonlatban csupa múlt aoristos alakkal vannak adva a situatio részletei, még pedig olyanokkal, hogy közülök egyik sem fogható fel előzménytjelzőnek (mint előbbi példánk-