Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)
Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - II. 196
218 GYOMLAY GYULA. természetéről nem volt világos fogalmuk, a gyors, hirtelen történés értelmét érezték ki. (L. pl. AMEIS-HENTZE jegyzetét az ia#pi£s alakhoz, IV 3. 443.: «der Aorist neben den schildernden Praesentia bezeichnet den raschen Eintritt dieser Handlung». ABICHT Herod. I. 132.-hez: «H. verbindet háufig den Aoristus empiricus bei der Beschreibung von Gebráuchen und Sitten mit wv, wen er die Thátigkeit als rasch und sofőrt folgend bezeichnen will.») Az aoristos empiricusban nem lehet jelezve a történés hirtelensége. Az igazi aor. empiricus, ha ugyan van ilyen, az elbeszélőt tényleg környező helyzetből (tehát az ú. n. «valóságos jelen»-ből) tekinti a praecedensként említett múlt történést; beszélése idejéhez képest jelzi múltnak, azt várva a hallgatójától, hogy kiértse a jelzett esetből a mindenkorra szóló érvényességet. Aoristos empiricus tehát hirtelen történést nem jelenthet. A kommentátorok alakértelmezése azonban mégis helyes. Csakhogy nem azért érezzük ki az alakokból a hirtelen, gyors megvalósulás értelmét, mintha aoristos empiricusok volnának, hanem egészen ellenkezőleg, éppen azért, mert az előadó képzelete (s a hallgatóé is) az illető situatio egyik fejleményének érzi az aoristost, mint máris múltnak jelzett történést. Ha tehát az ilyen aoristosokat magyarra ((hirtelen, gyorsan, egyszerre csak» határozókkal fordítjuk, akkor azt az értelemárnyalatot adjuk vissza a magunk módja szerint, a melyet a görög az alak multságával fejezett ki. A magyarban nincs külön tőalak a punctualis történés kifejezésére. Sem pillanatnyi történésű igetöveink (int, kap, üt), sem igekötős ú. n. imperfectumaink nem egyenlő értékűek a görög aoristosszal. Nevezetesen : igekötővel effektív-terminativ értelművé tett igetöveinket mi achronisticusan is használhatjuk. Ha tehát mi az efféle aoristosokat az igekötős ige múlt alakjával fordítanék, akkor vagy előzményjelölőnek éreznők a múlt alakot, vagy csakugyan kizökkennénk a konstatáló előadásból, s elbeszélőnek (azaz: a «valóságos jelen» időponthoz képzelt múltnak) éreznők az alakot. Fordítatlanul kell tehát hagynunk a multságot; de így meg sok esetben nem érezzük elég nyomatékosnak a magj^ar alakot: határozószóra szorulunk a görög alak jelentésárnyalatának pontos feltüntetésére. E szerint a fenntebbi példákban spaXov = tüstént összeverik; yJYaT £ — egyszerre csak odahoz; s^étpscjjs = egyszerre csak kitépi; píyvjasv = (tüstént) elborzad; xoXíaíh) == egyszerre csak rázúdul (ráhengerül); iar^piáe •= egyszerre csak az eget éri. (A ((máris» határozószóval azonban néha a multat is lefordíthatjuk, mert az a határozó jelzi, hogy benne maradunk a képzelt situatióban; tehát: IfiaXov = máris összecsapták; rfkctas = máris behajtotta.) Mikor a német az ilyen máris múlt aoristosokat a maga összetett perfectum alakjával fordítja (mert úgy
