Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)
Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - II. 196
AZ ÚGYNEVEZETT IGEIDŐK ELMÉLETÉHEZ. 217 II. XVII. 98.: cOmróV aVYjp l&|Xig rcpös Saíjxova cptoti [lá^sa^ai 8v %E -ö-söt; up4' Tcfya 01 jiÉYa 7ríj[xa xoXía&Y]. IV. 442.: (y Ept?) YJT' ÓXÍ77] pLsv írpwTa xopóoosTai, aoráp sTteita ODpav(j) s 0 x Tj p t £ s xápY] Y.ai kiíl y&ovl paívei. Kérdés: hogyan kerül bele efféle kitételekbe az aoristos múltja? Felelet: A görög a felvett situatiótól függő okokból (kivált a tertium comparationis miatt) a situatio bizonyos elemeinek jelölésében a punctualis történést akarta kifejezni, mert sem a fejlődőnek képzelt történés, sem a cursiv-durativnak képzelt állapot nem érdekelte, hanem maga a történésnek ténye. A punctualis történést kifejező igetövet azonban, mint már tudjuk, tényleges környezetére vonatkozó beszédben sem használta achronistikusan, hanem a punctualis történést, ha kifejezésre került, máris múltnak jelezte. Meg sem teremtette a punctualis achronistikus indicativust (vagy, a mennyiben megteremtette, csak jövőnek használhatta). Az, hogy a most szóban lévő példákban nem a költő (vagy előadó) tényleges környezete, hanem csak képzeletében fejlődő eseménysor van fejlődésében jelezve, az alakhasználaton semmit sem változtat, mert az alakhasználatban nem a tényleges környezet a döntő, hanem az előadó lelkiállapota az előadás pillanatában (1. a 24. pont I. és III. tételét). A mint a (fejlődésében jelzett) situatióban az ipaXov, "ífraYS, s^éxps^s, pnrqoe, xoXíaíh], sanjpi£s elemek kifejezésére kerül a sor, melyek okvetlenül punctualis történéseknek jelzendők, a görög nem is tudta azokat másképpen kifejezni, mint egyszersmind elmultaknak is. Nem azért jelezte hát őket elmultaknak, mintha a situatio többi elemeihez képest előzményeseknek értette volna eme történéseket, még kevésbbé azért, mintha a fejlődésében konstatált situatióból kizökkenve, egyszerre a maga tényleges környezetének álláspontjára helyezkednék s ezzel elbeszélő hangba csapna át, hanem azért, mert másképpen nem is jelelhette: neki a punctualis actio az illető elképzelt situatión belül maradva sem lehet más, mint egyúttal múlt is: mihelyt kifejezi, máris múlt. A kik az efféle aoristosokat az elbeszélés idejének szempontjából érzik multaknak, vagy a kik éppenséggel aoristos empiricusoknak tartják, nem tudnak megfelelni arra a kérdésre: ugyan hogyan fejezhette volna ki a görög másképpen, nem aoristos múltjával ezeket a történéseket? Jellemző, hogy a legtöbb efféle aoristosból még olyan, régibb kommentátorok is, kiknek a jelenség
