Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - II. 196

216 GYOMLAY GYULA. működéséhez, de magához a részleteiben, fejlődésében feltüntetett situatióhoz is az a feltevés, hogy a költő általánosságban szól? Hivatkozni merek minden tősgyökeres magyar olvasó nyelvérzékére, Ítélje meg, vájjon az Arany-féle szarvas-hasonlatban általánosságban beszél-e a költő, vagy odaképzeli-e magát ama bizonyos, felvett situatio fejleményeibe? A felelet megadásakor különösen arra ügyeljünk, hogy a magyar hasonlatban is, a görögben is nemcsak imperfectumok jelzik a situatio egyes elemeit, hanem állapotjelző perfectumok is! (Jaj,.... kiszáradt! — őíh ávapéppu/sv őScop). Fontoljuk meg, mondhatná-é máskép ez imperfectum és perfectum alakokat a görög és a magyar költő, hogyha nem képzelt eseményeket és állapotokat, hanem valóságosakat konstatálna azzal a czéllal, hogy valósággal jelenlévő személyeket reájuk figyelmeztessen? S végül az aoristos múltjaira nézve teszszük fel azt a kérdést: hogyan mondhatta volna a görög a punctualis történést másképpen, mint múltban ? Felelet erre : sehogyan sem, mert alakja sem volt más az indicativusban, csupán csak múlt. Kérdezzük továbbá: használta-é ilyen situatiók előadásában az imperfectumnak és a perfectumnak múltját is úgy, mint az aoristosét? Ha megvizsgáljuk a példákat, kiderül, hogy sohasem használta. E szerint tehát a görögnek nem függött a tetszésétől az átcsapás az elbeszélő hangba: Kénytelen volt (már t. i. a hagyományos magyarázat szerint) konstatálóból elbeszélőre fordítani az előadás módját, mihelyt pillanatnyi történésü igetövet (actiót) kellett használnia. Az egész okoskodás nyilvánvaló módon oda vezet, hogy 1. a görög költő éppen úgy, mint a magyar, az achronisticus imperfectumokat és a perfectumokat nem általános értelemben, hanem ellenkezőleg, nagyon is alkalmi értelemben használja, s 2. hogy a görög aoristosok múltjai ilyenkor egyáltalában nem jeleznek semmiféle átmenetet konstatáló hangból elbeszélőbe. Mielőtt azonban a megfelelőbb magyarázatot előadnók, lássunk még egynéhány példát, még pedig most már olyat is, melyben az illető situatio nem éppen hasonlatban fordul elő, hanem teljesen ugyanolyan lólektanú, typikus eseményeket, situatiókat magukban foglaló nyilatkozatokban. IV. 275. : ü)? §' 5t' árcö a%07CÍ7}<; sfőev vácpo? auróXo? ávíjp sp^ófxsvov %aiá 7CÓVT0V Ó7rö Ze'-pópoto tíO^?* T(p Ss T' avsud'sv lóvtt [xsXávtspov jpzs rcíaaa 'faívst(at) löv xoccá JTÓVTOV, aysi Sé is XaíXaua TTOXXTJV p í Y f\ o s v TS iScov ÜJTÓ is aitéoc, r\ X a a s fiTjXa totai stb.