Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - II. 196

214 GYOMLAY GYULA. előzményjelző múlt az alak, azaz múlt az s[xevov-nal jelzett situatióhoz képest. Nem közbevetett mellékmondatban, hanem fömondatban fordul elő az előzményjelző múlt Homeros következő hasonlatában, mely azért is érdekes, mert meglévő állapotot jelző achron. perfectum (xé/ovuat = oda vannak hányva, leterítve feküsznek) is váltakozik benne a történésjelző imperfectumokkal (V. 136.): Sírj xóte [itv zplc, TÓaaov IXsv [livoc, WOTS Xsovxa, 5v pá ts 7rot[ríjV áyp^ eV sípoTróxoi? oísaaiv Xpaóaifl JJLSV x* aú},?i<; Ó7cspáXfievov obdk Sau.áoaiQ* TOÖ [iév TS afrsvo? djpasv, STisita Ss z oti xpooa{iúvsi, áXXá xatá aTafr^oo? Sóerat, tát S' Ipirjjia cpopsítai* aí {isv T' áy/toTÍvat STC' áXXirjX^ai xspvxai, aotáp 6 s[j.(JL£{i-aü)? (3aí)-éir]s iCáXXsrai auXyjs' w? {is[iaü)? Tpweaai {XÍYITJ xparspö? A'.o{j.ir]Sirjc;. Az wpasv-alak itt ugyan fömondatban fordul elő: de ez a főmondat csak összefoglalja a megelőző jelzői mondat két történését, mintha azt mondaná a költő: Xéovca, o5 TCOÍ[J.YJV ad-évo$ wpasv, stb. A két conjunctivus (xpaóoírj, Sajjiáaaifl) a hasonlat elején még a felveendő helyzet általánosságát jelzi: a tökéletes átképzelést csak az eopasv indicativus érezteti, melyből a következő imperfectumokkal (7rpooa(j.óvst, Sóstoci, (pofJeítat, s£áXXetaO és perfectummal (xs/uvrou) jelölt situatióhoz képest az előzményjelző multságot a magyar ember is kiérezheti, sőt le is fordíthatja. «... Akkor már D.-t háromszor akkora harczi hév fogta el, valamint az oroszlánt, melyet (tegyük fel) a pásztor. . . megsért. . ., de meg nem öl: csak a dühét támasztotta fel, de aztán nem gátolja tovább» stb. (Sőt Csengeri János egészen az első impevfectumig valamennyi aor.-alakot, még a conjunctivusokat is, előzményjelző multakkal fordítja.) Az előzményjelző multak tehát vagy mellékmondatban, vagy a hasonlat legelején lévő fömondatban szoktak előfordulni, s az őket környező vagy követő achronistikus indicativus (impft. v. pft.) alakokhoz, vagy helyesebben: a szóban lévő (elképzelt) situatióhoz képest azért érezhetjük őket előzményjelzőknek. 32. De vizsgáljuk meg most a következő példákat, melyekben az aoristos múltjai előzményjelzőknek alig, vagy éppenséggel nem foghatók fel. II. XVI. 765.: fí2? S' Eópó?

TE NÓTO? T' sptSaívstov aXXifjXouv oftpeoí sv (3v]aaf]S (Baftsirjv itsXefuCé|J.sv DXYJV,