Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - II. 196

AZ ÜGYNEVEZETT IGEIDŐK ELMÉLETÉHEZ. 209 kidoblak. Ezekben a példákban a feltételes szerkezet jelzi és előkészíti az állásponteltolódást. De még csak jelezve sincs a képzelet jövőbeszökelése a most említendő alakhasználatban. Euripides Ionjában (1289.) Kreon így szól a még élő Ionboz: ab §' ooxsT sí. sxTStva a' óvta 7coXé[uov Só[i.oi? ippo£e=«te már nem élsz többé (ne is beszélj hát magadról!): téged megöltelek, mint házam ellenségét^. Kreon képzeletében már meg is van ölve Ion, de nem halva látja, hanem meg annál is tovább megy: elbeszéli, hogy «megölte». Ennyire nem mehet a magyar fantázia; be kell érnünk ezzel: «megöllek», vagy: «vedd olybá, mintha már megöltelek volna». Ugyanilyen az aoristos használatának lélektana az újgörög köznyelvben is. Se eaxóuoaa (= megöltelek! == mindjárt megöllek !), mondja fenyegetésképen az újgörög annak, a kire megharagszik. Sác; s/aipéiTjaa (= már üdvözöltem, mehetek), mondja a türelmetlenül búcsúzó görög a másiknak. A szolgának jelentésére, hogy várják a vendégek, így felel a gazda: Icpíraaa ==«megérkeztein» (= mindjárt ott leszek), s az újságokat kérő vendégnek így válaszol a kávéházi pinczér : Tat? scpspa á^éatoi; —«mindjárt elhoztam*) (= mindjárt ott lesz). Ez utolsó példában az apLéatos határozó némileg áthidalja a valóság és a képzelet közti térséget.36

) A görög fantázia naiv szökdelésének eme különös eseteiben jussanak eszünkbe azok a homerosi helyek, hol ez a jövő helyzetbe való beleképzelés nemcsak egyes igealakokban nyilvánul. Ilyen hely például az Iliasban Agamemnon beszéde, mikor Menelaos megsebesítésén kesereg (II. IV. 555. és kk.). Agamemnon ugyanis annyira beleéli magát a várható keserves jövendőbe, hogy Menelaost már eltemetve látja, sőt meggyaláztatja és kigányoltatja egy, a sírján «ugrándozó*) trójai ellenséggel (1. 176.): És így szól majd valaki a hetyke trójaiak közül, ott ugrándozva a dicső Menelaos sírján: «ime Agamemnon elment (IPKJ) haza, üres hajókkal, itt hagyván a derék Menelaost.» A hogyan a trójai fog beszélni a síron, úgy beszél maga Agamemnon néhány sorral fellebb (161.), mikor még a bosszúban való reménysége uralkodik rajta: «majd teljesíti a 3e) Ugyanolyan okoskodással, mint az előbb említett aoristosokat «aligmultaknak» ezeket az átképzelóses wXeto, s/tetva stb. alakokat meg «aligjövőknek» lehetne nevezni. Pedig, hogy multak, azt formájuk olyan világosan mutatja, hogy multságukat sohasem vonta senki sem kétségbe. íme, ez is mutatja, milyen hibás az ú. n. igeidők hagyományos elmélete, s mekkora benne a kategóriazavar. «Jövőmultnak» is több joggal nevezhették volna ezt az aoristost, mint azt az alakot, a mit valósággal annak neveztek, mert itt legalább valósággal időről van szó, amott pedig az actióknak az időkkel való összezavarása okozta a tévedést. (Persze, azért még sem szabad itt sem «jövőmultról» beszélni, mert a beszélő öntudatlanul képzeli magát a jövendő situatióba, tehát rá nézve az a beszélés perczében nem jövő.)