Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - II. 196

210 GYOMLAY GYULA. megszegett frigyet Zeus, aóv TS \L£*(ak<p ájréTiaav — és a trójaiak nagy árral fizették meg (árcsuaav) a szerződésszegést.') Értsd: «akkor majd elmondhatjuk, hogy... stb.» Csakhogy itt az átmenet hirtelen, semmikép sincs előkészítve, a trójai beszéde pedig oratio recta. melyben az álláspontcsere nyilvánvaló, s a %aí xé zic, wS' spsei futurummal át is van hidalva. 30. Teljességgel ugyanilyen (azaz állásponteltolódásos, átképzeléses) az aoristos és az imperfectum prseteritumának használata oratio obliquában is akkor, ha múlt vagy jövő idejű verbum régens mellékmondatában fordulnak elő ezek az alakok. Az Ilias fennebb idézett helye (IV. 176.) a trójai ember beszédét oratio rectában adja, azaz, költőmódra egyenesen idézi az ((Ugrándozó trójaiw szavait. De az állásponteltolódás az oratio obliquában (illetőleg annak indicativusos fajtájában) is megvan. Pl. ezt a helyet attikai prózában így lehetne mondani: xaí JTOTS spet (v. <pyjas0 tts av, ovi (v. a>c) 'Aifa|xé{Ji.víov aöv xevaf? vaoaiv !(3TJ oixóvSe. Magyar észjárással igen könnyen érthető ez a primitív alakhasználat, mert a magyar oratio obliqua épen ilyen: «azt mondja majd valaki, hogy A. üres hajókkal távozott el stb.» Ebben a példában a beleképzelés jövendő helyzetbe történik. De múltba is lehetséges. Ilyen eltolódásos múlt idők pl. a következők: AJ Elsőrangú (főnévi) mellékmondatokban, aj aoristosok: Thuk. V. 56. 5Aíb]vaioi (r^ ar^Xrj)

úTíé^pa^oLV, ott oux svéfjLStvav oí AaxeSai|AÓvioi TOÍ? opxoic, (= hogy nem maradtak meg mellettük); Xen. Cyr. I. 4. 7. oí ős l'Xsyov otí apxfoi rcoXXODC yjÖTj TrXyjaiáoavTíxi; § técp d-s ipav (széttéptek, megöltek); b) imperfectumok. Xen. Hell. VI. 4. 7. knjf(éki.9VO, ax; oí te vsq) Tcávts? aoTÓfiatot ávs^yovto (hogy maguktól felnyiladoztak); Ag. 1, 38. ső^Xwaav, 8tt OU jrXaanfyv r^v cpiXíav Trapet/ovto (hogy tanúsítottak t. i. tartósan, mindenha). B) Másodrangú mellékmondatokban : a) aoristosok. Thuk. V. 49. Aaxsőat^óvtot avrsXsYov . . . Xé^ovzsc, \LTJ snri^éXd-ai (érdekes itt a perf. infimtivus használata is!) JTO) he, Aaxsőaí^ova zác, ojtovőá^, ozs i o é% s [x (JJ a v TOOÍ Ó7cXÍTa<;. (or. recta : oux enrflysljxévai r\ a a v at ajrovSai, őrs eae7ré|Ji<|>a{Jiev TOÍ>? ójrXttai;). Xen. Anab. I, 2, 21: vjxev OCYYSXOC Xéfíov. ott XeXoi7to><; s«j Hoévvsat? fát axpa, srcsí ^ a d- s T o, őrt TÖ MSVÍOVOC; arpátsupia 7JSTJ IV KLXIXÚJ T^V (or. recta: XéXotirsv . . . ercsi ^aftsto). &_) imperfectum. Herod. V. 84: őoov [xsv 7<xp xpóvov si^ov (or. recta: stpjisv) zá. oL^áX^oLza év T^ yápfi, STUTSXSSIV (or. recta: sTUTsXéojJiev) tá auvét^svco (or. recta: zá. Guvsd-é\Lsd-a. Efféle mondatok megítélésében azonban nagyon vigyázni kell, vajjon egyáltalában beletartozik-é az or. obliquába az indicativusos mellékmondat. Erről később bővebben szólunk). 31. A mi végül az ú. n. aoristos gnomicus-t vagy empiricus-i illeti, azok a magyarázatok, melyek fczerint ez alakok ere-