Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)
Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - II. 196
AZ ÚGYNEVEZETT IGEIDŐK ELMÉLETÉHEZ. 205 általánossá válása idején (már a görög irodalom kezdetén) a főórtelem, melyet az összes (I. és II.) aoristos-alakok feltüntetnek, a punctualis értelem, mely a történést fejlődésére való tekintet nélkül egyszerűen megnevezi, s melynek az ingressivresultativ értelem csak egyik (az igető értelmétől és a módalaktól függő) módosulása, speciese. Azért voltaképen (a mennyiben a módhasználattól is függ) már ez az ingressiv-resultativ árnyalat sem való az aoristos általános functiójának meghatározásába. Még kevésbbé való belé minden egyéb functio, melyet a grammatikusok az aoristosnak tulajdonítanak, de a melyek nem az összes aoristos-alakokra, hanem csupán az indicativusra vonatkoznak.33) De maguknak az indicativus (múlt) alakoknak magyarázatában is szigorúan ragaszkodni kell az aoristos már kifejtett alapértelméhez, ha a traditiós grammatika évezredes tévedéseibe beleesni nem akarunk. Főtudnivaló az aoristosok indicativusára nézve éppen az, hogy ez az alak kivétel nélkül mindig a punctualis actio múlt idejét jelenti, még akkor is, ha más nyelvek eszejárása szerint talán bajos az alakhasználat megértése. Óvakodni kell tehát attól, a nyelvtan történetében gyakran mutatkozó fonákságtól, 33) BRUGMANN (1. Griech. Gramm.2 475. 1.) a punctualis terminust szintén az aoristos-értelemnek általános magyarázatára használja, s három speciesét külömbözteti meg: az ingressivet, effektívet (v. resultativot) és konstatálót. Ebben a specializálásban megint a logikai kategóriák teljes kimerítésére való törekvés nyilatkozik meg, mint máskor is annyiszor törtónt a grammatika terén. Mint előadásomból kiderült, én magának a ((punctualis* értelemnek is inkább csak negativ kritériumait látom a functiókban. Az ú. n. effektív vagy resultativ értelem szerintem összeesik az ingressivvel; hogy még nem állapotjelző töveknél is a tő értelmétől függ ezeknek az árnyalatoknak kiérezhetése, azt éppen Brugmann példája is mutatja, mely szerint ugyanaz az aor. alak kétféle jelentésű is lehet. Pl. paXstv péXo; «abschleudern», ingressiv ; [íalzív avöpa «treffen» effektív. A mi végül az állítólagos konstatáló értelmet illeti, annak megállapításában a régi grammatikusoknál is mutatkozó, primitív hiba esett meg Brugmannon is. Ugyanis az összes aoristos alakoknak tulajdonít olyasmit, a mi szerinte is csak az aoristos indicativusára nézve igaz. Nem az aoristos konstatál, hanem az indicativus, még pedig a múlt idejű indicativus múltra vonatkozó történést; konstatálhat tehát az aoristos indicativusa is, és persze legkivált ez, mert nem szemléltető, s mégis történést kifejező alak. Brugmann a szobortalapzatokon található E~otr;ax alakot hozza fel példának (szerinte ez ss «ich habé es gemacht»). Ujabb hiba, mert a fordít;'s visszaél a német perfectum kétféle (meglévő állapotot meg múlt történést jelző) jelentésével. Az !7uotV,<ra múlt történést konstatál, nem meglévő állapotot, de nem zárja ki azt, hogy az olvasó a meglévő állapotot is beleértse. A kitételben az a fő, hogy a szobrot «megcsinálta» a művész, nem pedig az, hogy «meg van csinálván. A német, mikor összetett perfectummal fordítja az alakot, másképen gondolkozik mint a görög.
